Az erdők szerkezete alapvetően meghatározza, hogyan működik egy erdei ökoszisztéma. Nemcsak az számít, milyen fafajok alkotják az erdő állományát, hanem az is, mekkora fákból áll, mennyire változatos az átmérő-eloszlás, és kialakulnak-e több szintből álló, összetettebb szerkezetek.
Egy friss európai kutatás ezt a kérdést vizsgálta nagy felbontásban, nemzeti erdőleltárak faegyed-szintű adatai alapján.
A tanulmány 18 európai ország 255 418 mintaterületének adatait dolgozta fel. A kutatók közel 10 millió élő fa adatait használták fel, és elsősorban két tényezőre koncentráltak: a fafajösszetételre és a mellmagassági átmérő, vagyis a DBH eloszlására. Ez utóbbi azt mutatja meg, hogy az adott erdőrészletben mennyire hasonló vagy eltérő méretű fák találhatók.
A kutatók hat erdőszerkezeti osztályt különítettek el. Ezek a fajszegény, egy fafaj által uralt és szűk átmérő-eloszlású állományoktól a több fafajú, több kor- vagy méretcsoportot mutató, összetettebb erdőkig terjedtek. A cél az volt, hogy Európa különböző erdeit egységes, összehasonlítható módszerrel lehessen jellemezni.
A leggyakoribb osztály az egy fafaj által uralt, szűk átmérő-eloszlású erdő volt, amely a vizsgált területek 56 százalékát tette ki. A második leggyakoribb kategória a több fafajú, de szintén szabályos átmérő-eloszlású állomány volt, 38 százalékos aránnyal.
Ez azt jelenti, hogy a kutatás módszertana szerint Európa vizsgált erdeinek mintegy 94 százaléka szabályos szerkezetűnek tekinthető. Az összetettebb, több szintből álló vagy igazán szabálytalan szerkezetű állományok aránya ehhez képest jóval kisebb volt.
Az országok között voltak különbségek, de ezek nem bizonyultak szélsőségesnek. Spanyolországban volt a legmagasabb az egy fafajú, szabályos szerkezetű erdők aránya, míg Svájcban ez az arány jóval alacsonyabb volt. Közép-Európában viszonylag nagyobb arányban jelentek meg a több fafajú, illetve rétegzettebb szerkezetű erdők.
