Több energia hasonló áron
Energetikai szempontból az etanol kilogrammonként mintegy 35 százalékkal több energiát tartalmaz, mint a metanol, így ugyanazon távolság megtételéhez kevesebb üzemanyagra van szükség. A hagyományos fűtőolajhoz képest azonban még mindig mintegy 50 százalékkal nagyobb tömegű üzemanyagot kell felhasználni azonos energiatartalom eléréséhez.
Június elején az amerikai kikötőkben tonnánként körülbelül 700 dollárba, ázsiai importpiacokon pedig 800 dollár fölé került. Ugyanebben az időszakban az alacsony kéntartalmú hajózási üzemanyag ára Ázsiában meghaladta a 750 dollárt tonnánként, míg a zöld metanol ára könnyen 1000 dollár fölé emelkedett.

A szakértők arra számítanak, hogy a következő 12–24 hónapban egyre több kereskedelmi etanol-tankolási lehetőség jelenik meg. Az első jelentős központok között a brazíliai Santos kikötőjét és a szingapúri bunkerközpontot említik, miközben az Egyesült Államok Mexikói-öböl térsége és Északnyugat-Európa is fontos szereplővé válhat az évtized végére.
Az etanol így a mezőgazdaság és a hajózás kapcsolatának új fejezetét nyithatja meg: a kukoricaföldektől indulva akár a világ egyik legnagyobb kibocsátású közlekedési ágazatának átalakulásában is szerepet kaphat.



