Amikor a professzor azt mondja, hogy „sok állatfajt háziasítottunk, de a kutya az egyetlen, amely ennyire intenzív társas kapcsolatot alakított ki velünk”, abban benne van egy fontos tényező is, mégpedig hogy a kutya nem elsősorban eszköz, hanem társas partner. A gazdaság körül a kutya sokféle szerepet tölthet be: őriz, kísér, segít a munkában vagy egyszerűen jelen van a mindennapokban. Etológiai szempontból azonban mindez ugyanarra vezethető vissza, vagyis arra, hogy a kutya folyamatosan figyeli az embert, és viselkedését az ő jelzéseihez igazítja.

Az etológusok szerint ebben fontos szerepe van a kutya evolúciós hátterének is. A kutya őse, a farkas szintén társas faj, családi csoportokban él, és összetett kommunikációs jelzéseket használ. A kutyának tehát nem a „nulláról” kellett megtanulnia a társas együttélés szabályait. A háziasítás során inkább az történt, hogy ezek a meglévő képességek az ember felé irányultak, és az emberi jelzések – például a tekintet, a mozdulat vagy a hang – váltak a legfontosabb információforrássá.

Mit ért meg a kutya belőlünk?

A gazdák gyakran mondják: „a kutyám érti, mit akarok”. A professzor szerint a hétköznapi tapasztalat mögött valóban van valóság, csak érdemes tisztázni, mit értünk „megértés” alatt. A kutyák nem úgy értik az emberi nyelvet, mint mi egymás között. Ugyanakkor képesek hangjeleket, szavakat vagy tipikus mondatokat konkrét cselekvésekkel, tárgyakkal és helyzetekkel összekapcsolni, főleg akkor, ha a szituáció kontextusa, a testtartásunk és a hanghordozásunk is ugyanabba az irányba mutat. Így a „megértés” sokszor nem egyetlen mondat „lefordítása”, hanem a helyzet egészének értelmezése.

Idővel megtanulja, mi mikor következik, különféle helyzetekben mi a megfelelő reakció, és azt is, melyek azok a helyzetek, amelyeket érdemes elkerülni.

Az egyik legtöbbet vizsgált kérdés, hogy a kutyák miként használják az emberi kommunikációs jeleket a tájékozódásban. Klasszikus példája ennek a mutatás. Ha egy ember rámutat egy tárgyra vagy egy irányba, a kutya ezt információként értelmezheti. Kísérletek azt is kimutatták, hogy a kutyák nemcsak a mutató gesztust, hanem más, irányt jelző jelzéseket – például a fejfordítást vagy a pillantást – is képesek követni.

A mindennapokban mégis a tekintet szerepe a legszembetűnőbb. Miklósi Ádám szerint a kutyák sokkal hajlamosabbak az emberrel szemkontaktust felvenni, mint a farkasok, és a szemkontaktust kifejezetten kommunikációs célokra használják. Ha egy kutya elakad – nem tudja megoldani a helyzetet –, gyakran a gazdájára néz. Ez a jelenség sok gazdának ismerős. A tudományos vizsgálatokban is visszaköszön, hogy a kutyák problémás helyzetben hajlamosak az ember arcára nézni, míg szocializált farkasok esetében ez ritkább, illetve másképp alakulhat.

A hangok világa szintén része a közös kommunikációnak. A kutyák érzékenyek az emberi hanghordozásra és érzelmi jelzésekre, sok esetben megkülönböztetik a dicsérő (gyakran magasabb) és a tiltó (gyakran mélyebb) hangot, és ehhez igazítják a viselkedésüket. A professzor a mimikát is a közös élet „némán beszélő” részeként írja le. Sok kutya figyeli a gazdája arcát, és reagálhat arra, ha az ember mosolyog, szomorú vagy dühös. A kísérletek eredményei alapján a tudomány részben alátámasztja, hogy a kutyák képesek lehetnek emberi arckifejezések között érzelmi alapon különbséget tenni.