Hogyan képes egy állat ilyen pontosan olvasni az emberi jelzéseket, és miért reagál ránk sokszor úgy, mintha „értene” bennünket? Az ember és a kutya közötti kapcsolat etológiai hátteréről lapunknak Miklósi Ádám etológus, az ELTE Etológia Tanszékének professzora nyilatkozott.

Sok kutyatartó tapasztalja, néha elég egy pillantás vagy egy apró jelzés, és a kutya máris tudja, mit vár tőle az ember.

Miklósi Ádám etológus szerint éppen ez a finomra hangolt, sokszor szavak nélküli kommunikáció teszi különlegessé azt a kapcsolatot, amely több tízezer éve köti össze a két fajt.

Az ilyen jelenségek hátterét vizsgálják az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő Családi Kutya Program kutatói. A nemzetközileg is ismert kutatócsoport azt igyekszik megérteni, milyen viselkedési és kognitív mechanizmusok tették lehetővé, hogy a kutyák ennyire jól alkalmazkodjanak az ember társas környezetéhez. Az etológiai megközelítés – magyarázza a professzor – abból indul ki, hogy az ember és a kutya kapcsolatát ugyanúgy lehet vizsgálni, mint bármely más biológiai társas rendszert: a kommunikációs jelzések, a tanulási folyamatok, a motivációk és az evolúciós háttér együttes elemzé­sével.

Honnan indult a szövetségünk?

„Az ember és a kutya közötti kapcsolat az egyik legösszetettebb fajok közötti társas kapcsolat” – fogalmaz a professzor. Szerinte ez a közös történet nagyjából 20-25 ezer évvel ezelőtt kezdődhetett, és azóta is a kettős alkalmazkodásról szól. A kutya egyre jobban illeszkedett az emberi környezethez, mi pedig – több ezer év alatt – megtanultuk értelmezni a kutya jelzéseit és a saját jelzéseinket hozzá igazítani. A genetikai adatok alapján a háziasítás időablaka nagyjából 20–40 ezer évvel ezelőttre tehető (egyes modellek ennél tágabb intervallummal számolnak), vagyis jóval korábbra, mint a mezőgazdaság elterjedése.

A háziasítás kezdetét Miklósi Ádám a mindennapi előnyök és a fokozatos közeledés oldaláról írja le. Elképzelése szerint egyes farkaspopulációk tartósan az emberek közelébe húzódtak.

Idővel kialakultak azok a viselkedési jegyek, amelyek ma a kutyákra jellemzőek, az ember iránti fokozott szociális tolerancia, a kommunikációs jelzések iránti érzékenység és az együttműködési hajlam. A professzor szerint ezek együtt adják azt a „kutyaságot”, amit a mindennapokban tapasztalunk: a kutya nemcsak velünk él, hanem figyel minket, reagál ránk, és gyakran feladatokban is partner. A kutya ebből a szempontból különleges, mert a háziasítás során olyan társas és kommunikációs képességeket fejlesztett ki, amelyek kifejezetten az emberi környezethez illeszkednek.