Az észak-amerikai származású amerikai tulipánfa (Liriodendron tulipifera) a hazai parkok, kastélykertek és tágasabb városi zöldfelületek egyik legértékesebb szoliter díszfája. Gyors növekedése, egyenes törzse, különleges, négykaréjos levelei és jellegzetes, sárgászöld virágai miatt dendrológiai szempontból kiemelkedő értéket képvisel.
Ez a díszes levelű díszfa kifejezetten mezofil igényű: természetes élőhelyén az egyenletes csapadékeloszláshoz és a párás klímához szokott.
Ez a jelenség nem esztétikai hiba, hanem egy komplex növényfiziológiai vészreakció. (Kimondottan érződik ez a kertünkben, ahol az erősen kötött, meszes talaj tovább rontja a tulipánfa helyzetét)
Sárgulás, majd lombhullás pár nap alatt
A tulipánfa sekélyen elhelyezkedő, húsos, vastag gyökerekből álló gyökérrendszert fejleszt. Ez a struktúra alkalmatlan arra, hogy a mélyebb talajrétegekből nyerjen vizet a tartós szárazság idején. Amikor a talaj hasznosítható vízkészlete kimerül, és a levegő relatív páratartalma tartósan alacsony marad, a fa kénytelen drasztikus önvédelmi mechanizmusokat alkalmazni a kiszáradás ellen.
A vízhiány első jeleként a növény lezárja a levelek fonákján található gázcserenyílásokat (sztómákat), hogy minimalizálja a párologtatási veszteséget. A párologtatás leállásával azonban megszűnik a lombkorona természetes, párologtatáson alapuló hűtési folyamata. A levélszövetek belső hőmérséklete megemelkedik, ami a klorofill gyors lebomlásához vezet. Ez okozza a levelek hirtelen sárgulását majd teljes elszáradását.
Túlélő üzemmód bekapcsolva
Vízhiány idején a fa azonnali túlélő üzemmódba kapcsol. Mivel a leveleken keresztül folyamatosan víz párologna el, a növény leállítja a levelek vízellátását, és a levélnyél tövénél egyszerűen lezárja a keringést.
Extrém aszályban ez a folyamat olyan gyors, hogy a korona akár kétharmada is lehullhat egyetlen hét alatt.
Ha az aszály után, augusztus-szeptemberben megérkeznek az esők, a fa becsapva érzi magát. Az enyhe, nedves időben új hajtásokat fejleszt, sőt akár újabb virágzás is kialakulhat. Ez a „hamis tavasz” azért veszélyes, mert: a fa feléli a tartalékait, amelyet egyébként télre és a jövő tavaszi indulásra kellene elraktároznia. Ráadásul ezek a kései, kevésbé fásodott hajtások már nem tudnak beérni a hideg beálltáig, így az első fagyok nagyobb kárt okorhatnak bennük. A legyengült, fagykáros szövetek védtelenek maradnak és a gombás betegségek vagy a farontó rovarok könnyebben megtámadják a fát. Bár a mi tulipánfánkon egyelőre szerencsére nem tapasztaltuk a kései, őszi hajtásnövekedés jeleit, a fa alatt már júliusban zörgő, száraz avar elszomorító látvány és sajnos nem sok jót ígér a jövőre nézve.
További érdekesség:
Másodvirágzás a nyári hőség és szárazság hatására: mi a teendő? – Magyar Mezőgazdaság
