A tengerparti Verdon-sur-Mer településen régóta vitákat vált ki annak lehetősége, hogy egy hatalmas akvakultúra-létesítmény épüljön a térségben – írja az Euractive.
A Pure Salmon projekt célja, hogy évente 10000 tonna lazacot állítson elő medencékben. Aktivisták ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy egy ilyen létesítménynek jelentős környezeti hatásai lehetnek. Még a francia környezetvédelmi miniszter, Monique Barbut is ellenezte a beruházást.
A múlt héten a projekt újabb bürokratikus akadályt vett sikerrel, miután kedvező környezetvédelmi szakvéleményt kapott. Most már csak a helyi hatóságok végső jóváhagyására vár a következő hetekben. Ha ezt is megkapja, megkezdődhet az építkezés.

Az Európai Unióban elfogyasztott tengeri élelmiszereknek mindössze körülbelül 38%-át állítják elő a tagállamokban. Lazac esetében ez az arány kevesebb mint 1%, miközben a fogyasztott lazac 80%-a Norvégiából érkezik. A lazac a tonhallal együtt az európai fogyasztók egyik legkedveltebb halfajtája.
A környezetvédő szervezetek különösen óvatosak az olyan ragadozó halfajok tenyésztésével kapcsolatban, mint a lazac. Ezek ugyanis nagy mennyiségű haltakarmányt igényelnek. Az Európai Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a növekvő kereslet miatt az akvakultúra bővítése egyre inkább elengedhetetlen.
Az uniós végrehajtó testület kampányt indított annak érdekében, hogy csökkentse az akvakultúrával szembeni bizalmatlanságot, és a múlt héten egyeztetést tartott az ágazat képviselőivel és civil szervezetekkel.
Lakossági tiltakozás
A Verdon-sur-Mer-i aktivisták hónapok óta kampányolnak a Pure Salmon projekt ellen, és több tiltakozó megmozdulást is szerveztek, amelyek azonban nem tudták megakasztani az engedélyezési folyamatot.
„Ez az egyik legerősebb lakossági megmozdulás, amelyet régiónk valaha látott. A prefektusnak [a kormány legfőbb regionális képviselőjének] ezt figyelembe kell vennie” – mondta Nicolas Thierry helyi politikus.
Az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett Pure Salmon igyekezett eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy a projekt szennyezheti a vízkészleteket egy olyan térségben, amely már most is vízhiánnyal küzd.
– közölte a vállalat egy 2025-ben kiadott sajtóközleményben.
A cég akkor azt is hozzátette, hogy a kibocsátott víz mennyisége alacsony lesz, azt szűrni fogják, a keletkező iszapot pedig biogázzá alakítják át.



