A nagy árvízvédelmi töltéseken belül, a Gemenci erdő területén sok kisebb-nagyobb nyári gát, régi érsekségi gát található, amely egyes részterületeket véd az elöntéstől. Bizony előfordult, hogy egy ilyen ellenőrzés során Imre bácsi észrevette, hogy a töltés koronáján áttört a víz. Mikor át szeretett volna menni a vízbetörés helyszínére, próbálta áthúzni a ladikot, de a nagy nyomás elvitte a csónakot, immár Imre bácsi nélkül.

Persze ez nem volt véletlen, hiszen ekkor 1975-öt írtunk.

A nagyapa nyomdokain

Közben az ifjabbik Babos Imréből is erdésztechnikus lett Szegeden. Természetes volt, hogy a Gemenci erdőbe kerül ő is, éppen azokba az erdőkerületekbe, ahol majd két évtizede édesapja kezdett: Szomfován, Buvaton lett kerületvezető erdész. Édesanyja is ugyanennél az erdészetnél dolgozott Pörbölyön. Így a szakmai tudás nemcsak családban maradt, de egymást is segíteni tudták a mindennapokban. 1998-ban összeolvadt a Szekszárdi és a Pörbölyi erdészet, a fiatalabb Babos Imre pedig Keselyűsre került, Borrév kerületvezető erdésze lett negyed évszázadon keresztül, pont abban az erdészetben, ahol a nagypapa erdészetvezető volt.

Jó szívvel és hálával emlékszik arra, hogy édesapja, Imre bácsi volt az a vén róka, akitől nemcsak ő, de a többi fiatal erdész is sokat tanult.

„Persze én is tanultam a fiamtól” – mondja Imre bácsi, és egy érdekes történetet kezd mesélni. Egyszer együtt járták a téli, hólepte Gemencet, amikor nagyon különleges nyomra bukkantak, Imre bácsi ilyet még nem látott. Miután a fia beazonosította, hogy itt bizony hódok jártak, Imre bácsi hamiskásan megjegyezte: „Na, akkor ezt az erdőrészletet sem kell kitisztítanod, mert a hód kirágja.” Az ifjabb Imre csak annyit tett hozzá: „Ma is pontosan emlékszem arra, hogy hol történt: Szekszárd 118-as erdőrészlet.”

Sok-sok történetet mesélt még apa és fia, ami egy teljes könyvet is megtölthetne, de talán a legfontosabb „sztori” számukra az, hogy Imre fiai, Imre bácsi unokái, Bálint és Bence is elköteleződtek az erdész hivatás mellett.