0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. augusztus 11.

Aszály: alkalmazkodni kell, de a túlélés a tét

Az aszály nem átmeneti jelenség, hanem új működési környezet – szűrhető le a Kelet-magyarországi Agrárfórum vízpótlással és az aszály hatásaival foglalkozó kerekasztalából. Kérdés azonban, hogy a túlélés vagy az alkalmazkodás a legfontosabb feladat.

Koncz Máté, a Szentistváni Mezőgazdasági Zrt. kereskedelmi igazgatója (a MOSZ elnöke) arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben hosszú távú agrárstratégiák készülnek, számos állattartó gazdaság már a túléléséért küzd. Úgy fogalmazott: amíg erre nem születnek gyors válaszok, addig a több évre szóló fejlesztési elképzelések is bizonytalan alapokon állnak.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a klímaváltozás következményeihez alkalmazkodni kell, mert a korábbi termesztési gyakorlat számos térségben már nem fenntartható. A KITE többéves vízmérleg-vizsgálatai szerint a kukoricatermesztés ökológiai határa folyamatosan észak felé tolódik, ezért

egyes térségekben újra kell gondolni a vetésszerkezetet.
keletMOagrarforum_video
Forrás: MMG

Szerinte vannak olyan területek, ahol a kukorica helyett más növények jelenthetnek biztonságosabb megoldást, miközben az intenzív kultúrák esetében az öntözés továbbra is elengedhetetlen marad. Hangsúlyozta: a korszerű vízmegőrző technológiák és géprendszerek rendelkezésre állnak, a siker kulcsa az alkalmazkodás.

Az állattenyésztés helyzete továbbra is nehéz

Forgács Barnabás, az Agrárgazdaság Kft. igazgatója arról beszélt, hogy a tejtermelők jövedelmezősége jelenleg rendkívül alacsony. A takarmányköltségek emelkedése és a tej felvásárlási ára mellett még a hatékonyan működő gazdaságoknak is komoly kihívást jelent a veszteségek mérséklése. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet hosszabb távon csak akkor javulhat, ha a piaci viszonyok is kedvezőbbé válnak.

Nincs egyetlen biztos recept

Rácz Zoltán, az IKR Agrár Kft. kereskedelmi ügyvezetője szerint a korábbi beidegződésekre már nem lehet építeni. Úgy fogalmazott: senki sem tudja biztosan, milyen technológia lesz öt év múlva is sikeres, ezért

a gazdálkodóknak a kockázatok megosztására, a termelés diverzifikációjára kell törekedniük.

Koncz Máté a vízvisszatartás kérdését is érintette, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi földárak mellett a termőterület további bővítése sok gazdaság számára jelentős pénzügyi kockázatot hordozhat. Véleménye szerint először a meglévő területek hatékony művelésére kell koncentrálni.

Fotó: MMG

Gyorsabb döntésekre lenne szükség

Nyakas András, a Nyakas Farm Kft. ügyvezető igazgatója elsősorban a beruházások megvalósításának nehézségeiről beszélt. Szerinte a gazdálkodók munkáját jelentősen segítené, ha az engedélyezési és támogatási folyamatok gyorsabban haladnának, mert a jelenlegi ügyintézés sok esetben túl lassan követi a gazdaságok igényeit.

Úgy fogalmazott: a mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogy a termelőket sikerül-e jobban megbecsülni és olyan környezetet teremteni számukra, amelyben hosszú távon is érdemes élelmiszert előállítani.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu