0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. augusztus 12.

Fények, ízek és hagyományok – háromnapos ünnepre készül az ország

A Belügyminisztériumban ismertette a kormány az államalapítás ünnepére tervezett „Augusztus 20. – A Nemzet Ünnepe – ezer éve Európában” programsorozatot, valamint az idei év Magyarország Tortája és a Szent István-napi kenyérverseny győzteseit is.

Magyar Éva kormányszóvivő elmondta, háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre.

Összesen tíz helyszínen várják az érdeklődőket különféle programokkal: egyebek mellett lesz hagyományos zászlófelvonás a Kossuth téren, Magyar Ízek utcája a Várkertnél, Mesterségek Ünnepe a Budai várban, Parlamenti bejárás, koncertek a Műegyetem rakpartjánál, családi programok a Margitszigeten stb. (a helyszínekre lebontott események megtekinthetők a www.augusztus20.hu weboldalon), és nem utolsósorban tűzijátékban sem lesz hiány, de az eddig megszokott félóra helyett tíz percben.

Fotó: Pixabay.com

A háromnapos rendezvénysorozatot a Centrum Production szervezi 200 alvállalkozóval és mintegy 1000 emberrel. Az eddig szokásos nyolc hónap helyett mindössze néhány hét alatt hozták „tető alá” a programot, aminek központi eseménye egy ünnepi audiovizuális show lesz, amely mintegy harminc percben, egymást követő látvány- és fényeffektekkel mesél el egy történetet. A produkció a Kárpát-medence megszületésétől indul, és a Parlament épületére vetítve elevenedik meg.

Ennek a shownak a zárása lesz a tűzijáték, amit a budai oldalról, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszról lehet majd a legjobban látni.

A szervezők elmondták, bár a tűzijátékot elavult látványelemnek tartják, mondván, a mai modern technológiával is látványos, ha nem látványosabb fényműsort lehet létrehozni, ugyanakkor figyelembe vették és tiszteletben tartják a tradíciókat.

A rendezvénysorozat 4 milliárd forintba került.

Az Ország tortája és kenyere

A sajtótájékoztató második felében a Magyarország Tortája és a Szent István-napi kenyérverseny győzteseinek adták át a díjakat.

Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei megvédték címüket, ugyanis a Bíborfehér fantázianevű tortájuk nyerte a Magyarország Tortája 2026 címet.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel közösen szervezi. Az idei versenyt a balatongyöröki Promenád Kávéház cukrászcsapata, Puchovszki Alena, Pethő Gábor és Vadócz Jenő nyerte a Szilvafácska nevű tortájukkal.

Az Ország Kenyere a Hel és a Szász pékség terméke, a Pilisi Pityókás Kenyér lett
Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei megvédték címüket, ugyanis a Bíborfehér fantázianevű tortájuk nyerte a Magyarország Tortája 2026 címet

A Magyar Pékszövetség az Ország Kenyere díját a Hel és a Szász pékség termékének, a Pilisi Pityókás Kenyérnek ítélte.

Az innovatív kenyér kategóriájában a Kossuth 1 pékség Magvető kenyere diadalmaskodott, míg az év leveles sétáló süteménye a Pedro pékség Citrom Virág nevezetű édessége lett.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: