Nem elég az esőre várni
A cseh kutatók szerint a következő évtizedekben önmagában a víztakarékosság sem lesz elegendő.
A természetközeli megoldások – a talaj vízmegtartó képességének javítása, a lefolyás lassítása vagy a vizes élőhelyek helyreállítása – nélkülözhetetlenek, de szélsőséges aszály idején műszaki beavatkozásokra is szükség lehet.
A CzechGlobe a Dyje vízgyűjtőjén azt is vizsgálja, hogy vízbőséges időszakokban lehetne-e a Duna felől vizet átvezetni és tartalékot képezni. A cél nem a folyamatos vízpótlás, hanem az, hogy a téli és tavaszi többlet egy része ne hagyja el túl gyorsan a térséget, hanem nyáron is felhasználható maradjon.
Magyarországon ugyanez az irány erősödik. A vízügy már a 2025–2026-os téli időszakban módosította több rendszer üzemrendjét, feltöltött öntözőcsatornákat és igyekezett minél több érkező vizet helyben tartani. Május elejére a Tisza-tóban, a Körös-völgyi duzzasztott vízterekben, csatornákban és tározókban összesen 615 millió köbméter vizet tartottak vissza, 140 millió köbméterrel többet, mint egy évvel korábban. A májusi esők után ez a készlet 625 millió köbméterre emelkedett.
A mezőgazdaság számára stratégiai kérdés
A vízvisszatartás mellett az öntözés fejlesztése is felértékelődik.
Az elmúlt tíz évben több mint 1300 termelői vízgazdálkodási projekt kapott támogatást, és a tárca adatai szerint mintegy 32 ezer hektárral nőtt az öntözött mezőgazdasági terület.
Az öntözés lehetőségeit alapvetően meghatározza, hogy a nyári hónapokban mennyi víz áll ténylegesen rendelkezésre. Csehországban és Magyarországon ezért egyre nagyobb szerepet kap a csapadékosabb időszakokban érkező víz helyben tartása, a talaj vízmegtartó képességének javítása és a tározókapacitások bővítése.
A mezőgazdasági vízellátás szempontjából nemcsak az éves csapadékmennyiség számít, hanem annak időbeli eloszlása és az is, hogy a lehullott vízből mennyit sikerül a vegetációs időszakra megőrizni.
