Hogy csak néhány példát említsünk: Zürichben a méhcsaládok száma 2014-től 2023-ig a másfélszeresére emelkedett, Berlinben 2005-től 2022-ig megháromszorozódott, Torontóban pedig 238-ról csaknem 3000-re emelkedett 2013 és 2020 között. Az újdonsült méhtartók indíttatásában jelentős szerepet játszik az élővilág megőrzésének és támogatásának segítő szándéka, ötvözve egy érdekes hobbival, esetleg kiskertjük sikeres működtetésének reményével, vagy kisközösségek esetén az egyébként kétségkívül szükséges oktatási, környezeti nevelési célzattal.

A szakirányú ismeretekkel és méhészeti kapcsolatokkal az esetek többségében nem rendelkező új „méhészek” számának rohamos növekedése a helyi méhészegyesületeket is aggasztja, nemkülönben a környezetvédőket, akik a városi háziméh-állományok robbanásszerű növekedése miatt sürgetik a minden szempontot figyelembe vevő választ arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a házi méhek és a vadméhek biztonságos együttélése a városban, tekintettel a korlátozott táplálékforrásokra és a méhbetegségek terjedésére.

A városi méhtartásnak a vadméhállományokra gyakorolt pontos hatása egyelőre tisztázatlan, de méhészek és kutatóintézetek (köztük a Müncheni Műszaki Egyetem) egy közös tanulmány keretében kidolgoztak egy átfogó koncepciót, amely a házi méhek és a vadméhek városi együttélését elősegítő intézkedéseket foglal magában, a méhbarát méhtartás és a vadméhek védelme közötti fenntartható egyensúly megteremtése céljából.

A különféle vadméhfajoknak a városi élőhelyek gyakran nyújtanak a mezőgazdasági tájaknál biztosabb menedéket, a városi kertészkedésnek és a zöldterületek tudatos „méhbarát” kialakításának, az alacsonyabb növényvédőszer-terhelésnek, valamint a speciális fészkelőhelyek rendelkezésre állásának köszönhetően.

A házi méhek természete és viselkedése jelentősen eltér a vadméhekétől: ezek a virágforrások széles körét hasznosítják, és nagy létszámú családokban élnek, amelyben megosztják egymással a feladatokat. Ez lehetővé teszi, hogy bonyolult tájrendszerekben tájékozódjanak, és nagy területeket derítsenek fel a táplálékforrások felkutatása érdekében. Ezáltal kevésbé érzékenyek bizonyos növényfajok jelenlétére vagy hiányára, jobban meg tudnak birkózni a kihívást jelentő és új környezetekkel, és könnyebben képesek kielégíteni táplálékigényeiket annak ellenére, hogy több erőforrást fogyasztanak, mint a vadméhek.

Központi ajánlásai közé tartozik:

• a városi virágforrások bővítése és célzott kialakítása, figyelembe véve azok tápanyagkínálatát;

• a kaptársűrűség csökkentése a különösen érzékeny városi területeken;

• a kaptárak számára alkalmatlan – különösen a hőterhelésnek kitett – helyszínek elkerülése;

• a városi területek ökológiai eltartóképességének pontos felmérése, változásainak figyelemmel kísérése;

• a méhek egészségi állapotának és a betegségek lefolyásának rendszeres megfigyelése és vizsgálata;

• a méhészegyesületek által nyújtott képzések, felvilágosítás és az etikai kódexek fokozott támogatása, a méhészeti képesítés megszerzésének és egy bizonyos gyakornoki időszaknak (mentorálás) a kötelezővé tétele, kaptárregisztrációs és monitoringprogramok végrehajtása.

A kutatók kihangsúlyozzák, hogy a koncepció megvalósításában döntő fontosságú az összes érintett – a kutatás, a természetvédelem, a hatóságok és a méhészek – együttmű­ködése. A városi méhészek társadalmi és gazdasági sok­féleségére való tekintettel összehangolt stratégiákra van szükség. Az egy-két méhcsaláddal rendelkező hobbimé­hészektől a sokcsaládos méhészeti vállalkozásokig közös irányelveket kell kidolgozni. Az intézkedések megtervezésében és megvalósításában kiemelkedő szerep kell, hogy jusson a városi méhészegyesületeknek. Csak behatóbb ismeretekkel, a tudás és a tapasztalatok folyamatos megosztásával és hosszú távú, kiterjedt együttműködéssel biztosítható, hogy a házi méhek és a vadméhek egyaránt kellő védelmet élvezzenek.

Az oldalt összeállította: Bottlik Imre