– Interjú Varga István kisbérifélvér-tenyésztővel
Szerző:
Sin Bettina
Az ezredes a csupa szürke lóval díszelgő alakulatot is egy sárga kisbéri félvér nyergében vezeti az állami rendezvényeken. Több mint két évtizede elkötelezett tenyésztője e magyar fajtának, barátjával, Galambos János lovas szakemberrel együttműködve jelentős szerepet vállalt abban, hogy Füzesgyarmat és környéke mára a fajta egyik meghatározó tenyészközpontjává vált. A lótenyésztővel a kezdetekről, sikerekről, kudarcokról, a kisbéri félvér jövőjéről beszélgettünk.

– A lovakkal való közös történetem nagyon régen kezdődött. Füzesgyarmaton nőttem fel, ahol mindig pezsgő lovas élet zajlott. Békés megye északi része Mezőhegyes vonzáskörzetéhez tartozik, így a lótenyésztés természetes része volt a mindennapoknak. Mégis csak ötödikes koromban egy velencei-tavi vándortáborban jártam először lovardában. Miközben minket futószáron vezettek, láttam két gyereket szabadon ugratni. Annyira megtetszett, hogy eldöntöttem: megtanulok lovagolni.
Gyerekkori barátom, Galambos János segítségével ismertem meg a helyi termelőszövetkezet lovastelepét. Az ottani lovas iskolában kezdtem voltizsálni és lovagolni egy Csinos nevű nóniusz kancán. Füzesgyarmaton szinte mindenki rajta tanult lovagolni. Később a katonaság és a foci került előtérbe, de a lovak iránti szeretetem megmaradt. Amikor végzett katonatisztként Tatára kerültem, újra nyeregbe ültem. A baráti kapcsolat Jánossal mindvégig megmaradt, és az ő rábeszélésére idővel felmerült bennem is a lótenyésztés gondolata.
Miért éppen a kisbéri félvérre esett a választás?
– Békés megye hagyományosan nóniusztenyésztő vidék, de Mezőhegyes sportlótenyésztése is hatott a térségre. A ’80-as, ’90-es évekre János, a családi vállalkozásuknak köszönhetően már generációk óta saját lovakkal rendelkezett. Közösen fedeztük fel a kisbéri félvért, amely azonnal megtetszett. Az első kancák Debrecen mellől, Bodaszőlőről, Mezőcsátról és Jászkarajenőről kerültek hozzánk. Fedeztettük őket, majd később egyre több lovunk lett, és lassan másokat is „megfertőzött” a kisbéri láz.
Így lett Füzesgyarmat és környéke valódi kisbéri tenyészkörzet.
– Így van. A térségben 50–70 tenyészkanca található, több fedezőménnel. Jánoshoz az ország távoli részeiről is hozzák a kancákat fedeztetésre. Miskolctól Szegedig sokan ismerik a nevét a tenyésztők között. Én elsősorban a szervezésben, a stratégiai döntésekben veszek részt, illetve a saját lovaimat is Füzesgyarmaton tartom, bár egy fedezőménem jelenleg Felgyőn lakik Kacziba Pál sportlótenyésztőnél.
Ha reklámot kellene csinálnia a fajtának, mit mondana, milyen ló a kisbéri félvér?
– A kisbéri félvér intelligens, elegáns és rendkívül sokoldalú fajta. A lovassport szinte valamennyi szakágában megállja a helyét. A 20. század első felében nemzetközi szinten is sikeres sportló volt, a második világháború után pedig jelentős szerepet játszott a magyar sportlóállomány újjáépítésében. Elegáns, nemes megjelenésű: egyenes fej, hosszú ívelt nyak, rövid hát, izmos far és szabályos lábállás jellemzi.

Könnyen tanul, jó használati tulajdonságokkal rendelkezik, ezért hátasként és fogatlóként egyaránt kedvelt. Az erős telivérezettség miatt vannak temperamentumosabb egyedei is, de a tenyésztés során mindig arra törekszünk, hogy a teljesítmény megtartása mellett a család és emberbarát, együttműködő tulajdonságok kerüljenek előtérbe.
Az őshonos magyar fajták esetében mindig nehézség, hogy a nyugati sportlovakkal szemben „lemaradásunk” van, hisz ott több évtizeddel hamarabb megkezdődött az erre a célra való tenyésztés, szelekció. A kisbéri félvér esetében mik a tenyésztés irányai?
– A második világháború a kisbéri félvér számára különösen nagy veszteségeket hozott. Az állomány jelentős része külföldre került, sok kiváló vérvonal elveszett. Ma egy viszonylag kis populációból kell modern lovat tenyészteni. A célunk kettős: megőrizni a fajta hagyományos értékeit, ugyanakkor versenyképessé tenni azt a mai sportban. A fogathajtás mellett egyre nagyobb lehetőséget látunk a lovastusában, de megfelelő egyedekkel a díjugratásban és a díjlovaglásban is helye lehet a fajtának. Különösen fontos számomra a régi Maxim-vérvonal újjáélesztése, amely hosszú időre háttérbe szorult.



