Bár nem vallja magát klasszikus értelemben vett bajai lokálpatriótának – hiszen Gödöllő, a Balaton, Villány és Borsod is fontos helyet foglal el a szívében –, egy dologban megkérdőjelezhetetlen az elkötelezettsége: teljes mellszélességgel kiáll a magyar termékek és a magyar termőtalaj védelme mellett, mondván, hogy minden innen ered. Umenhoffer Péterrel, a Bio-Nat Kft. cégvezetőjével beszélgettünk agráriumról, életről és hitvallásról, fordulatokról, amelyek mára cégvezetővé tették, és arról, hogy a profit valójában hogyan értelmezhető napjainkban – korábbi kollegiális kapcsolatunk miatt tegeződve.

Mit jelent neked a mezőgazdaság?

– Számomra szívügy, már-már becsípődés. Természetesen a talaj az alapja mindennek, de legyünk őszinték: a mezőgazdaság végső célja az, hogy minőségi élelmiszer kerüljön az asztalra.

A gasztronómia, a bor az élet egyik legnagyobb öröme, és szerintem erre büszkének kell lennünk. Nyitott vagyok a világ boraira is, de egy francia pezsgő nekem nem tud többet nyújtani, mint egy jó társaságban elfogyasztott magyar pezsgő vagy bor. Bajaiként Szekszárd, Hajós-Baja és Villány mindig különösen közel áll a szívemhez. De nem az számít elsősorban, hogy mi van a pohárban, hanem hogy kikkel osztjuk meg a pillanatot.

Gépészmérnök a végzettséged. Milyen hatások fordítottak a talaj irányába?

– Édesapám 1979-ben végzett Gödöllőn gépészmérnökként. Sokan azt gondolnák, hogy ő erőltette rám ezt a pályát, de ez egyáltalán nem így volt. Ő egyetlen dolgot kért tőlem: legyen diplomám. Tizennégy évesen nyári munkára kerültem az Axiálhoz füvet nyírni, és az a közeg teljesen magával ragadott. Akkor döntöttem el végleg, hogy én is ezt az utat szeretném járni. Ebben nagy szerepe volt azoknak az oktatóknak is, akiktől tanulhattam. Egyetemi éveim legfontosabb mentorának Bujáki Gábor kollégiumigazgatót tartom, akinek a mai napig sokat köszönhetek. Talán mindent elmond a kapcsolatunkról, hogy ő volt az esküvői tanúm.

Elégedett vagy a pályaválasztásoddal?

– Ha ma valaki megkérdezné, hogy újra ugyanezen az úton indulnék-e, gondolkodás nélkül igent mondanék. Persze az ember szakmailag szerintem soha nem érkezik meg. Mindig van hová fejlődni, mindig van elsajátítandó új tudás. Az elmúlt másfél évtizedben elképesztő fejlődést láttam a mezőgazdasági gépesítésben, majd később az egész agrárium átalakulásában. Folyamatosan tanulni kell, nyitottnak kell maradni az új technológiákra, ugyanakkor meg kell őrizni mindazt a gyakorlati tudást is, amit az előző generációktól kaptunk. Szerintem az ember soha nem ér fel a szakmája csúcsára.

Precíziós mezőgazdasági eszközökkel kezdtem foglalkozni: üzletkötőként dolgoztam, gépeket szereltem, technológiákat üzemeltem be, és a munkám során nap mint nap találkoztam azokkal az újdonságokkal, amelyek akkor a mezőgazdaság csúcstechnológiáját jelentették.