Korszakváltás az agráriumban
Szeptember 25-én megnyitotta kapuit a KÁN Egyetemi Napok a MATE Kaposvári Campusán és a Pannon Lovasakadémián. A háromnapos rendezvény a szakmai programok mellett családokat, fiatalokat és az agrárium iránt érdeklődő nagyközönséget is várja.
A megnyitón Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora arról beszélt, hogy a rendezvény az elmúlt 18 évben jelentősen átalakult. A korábbi Kaposvári Állattenyésztési Napokból mára az egész agráriumot, az agrár-felsőoktatást és a szakképzést is bemutató esemény lett.

A rektor szerint 2026 különösen nehéz év a mezőgazdaság számára, hiszen egyszerre jelentkeznek piaci, környezeti és klímaváltozással összefüggő problémák. Úgy fogalmazott, ezeket nem feltétlenül válságként, hanem korszakváltásként kell értelmezni.
Az agrárium jövője a fiatalokon is múlik
Gyuricza Csaba kiemelte a MATE és a Kaposvári Campus oktatási szerepét is. Elmondása szerint az egyetem létrejötte óta jelentősen nőtt a felvett hallgatók száma, miközben a bemeneti pontszámok is emelkedtek. A felsőoktatás mellett a szakképzés fejlesztését is fontosnak tartják.
A KÁN Egyetemi Napok egyik célja éppen ezért, hogy a fiatalok közvetlenül találkozzanak az agráriummal, és megismerjék annak korszerű oldalát. Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója szerint a rendezvény a hagyomány és az innováció, a szakma és a fiatalok, valamint a jelen és a jövő találkozási helye.
Az állattenyésztésnek stratégiára van szüksége

A megnyitón Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke az ágazat előtt álló nehézségekről beszélt. Az éghajlatváltozás, a piaci problémák és az állatbetegségek egyaránt komoly kihívást jelentenek, amelyekre szerinte tudatosan felépített stratégiával kell válaszolni.
Hangsúlyozta a magas hozzáadott értékű termékek előállításának jelentőségét, valamint a tenyésztési munka és a genetikai fejlesztések folytatásának szükségességét. A magyar állattenyésztésben az elmúlt évtizedekben elért eredmények szerinte azt mutatják, hogy megfelelő szakmai tudással és következetes tenyésztési munkával nemzetközi szinten is jelentős eredmények érhetők el.



