A sárkánygyümölcs, más néven pitaja termése igen különlegesen néz ki. Egy ideje már Magyarországon is kapható, bár nem kifejezetten olcsó mulatság. Tavaly rászántam magam (és a pénzem…), és beszereztem egy piros és egy sárga gyümölcsöt. Állítólag a sárga édesebb. A családban nagy becsben van tartva mindenféle sárkánygyümölcs ízű étel, de maga a konkrét termés végül nem lett kedvenc. Ennek ellenére megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha nekünk is lenne egy ilyen növényünk? Hiszen rengeteg apró magja van – miért ne lehetne néhányat kicsíráztatni?
A csírázás könnyen megy
Ezen ötlettől vezérelve ki is nyertem egy adag magot mindkét színű változatból. Nedves papírtörlőn tartva el is kezdtem csíráztatni őket, ami meglepően gyorsan megindult. Pár nap alatt megjelentek az első csírák, és hamarosan a két kis sziklevél is láthatóvá vált a növényeken. Ahogy a csírázás megindult, át is helyeztem őket homokkal kevert virágföldbe.
Fotó: Tóth-Gál Enikő
Itt azonban elkövettem azt a hibát, hogy túl lelkesen locsoltam őket. Habár kézi vízpermetezőt használtam, mégis túl sok lett a nedvesség. Két kis példányt leszámítva az összes csírám berohadt.
A két túlélőt ezután egy apró cserépbe költöztettem át. Egy vörös és egy sárga mag élte túl – hogy a véletlen műve-e, ki tudja. Egy darabig szépen fejlődtek, és kezdett megjelenni a két sziklevél között a jellegzetes, tövises kaktuszszár. Persze túl szép lett volna, ha mindkettő életben marad. Az egyik a cserép kissé mélyebb pontján több vizet kapott, ami napokon belül el is vitte.
Hogy melyik színű maradt meg, és melyik vált a lelkes locsolásom áldozatává, az egyelőre rejtély. A fiatal növények között lehetnek olyan alaktani különbségek, amelyek később segíthetnek az azonosításban. Ezek a különbségek azonban fiatal korban nem mindig egyértelműek.
Fotó: Tóth-Gál Enikő
A megmaradt apró kaktuszom egyelőre szépen, lassan növekszik, és már nagyjából 2 centiméteres. A téli fényhiány és a hűvösebb idő miatt várhatóan egy ideig nem fog látványosan növekedni.
