A virágzás előtti hőhullám nagyobb hatással lehet a termésre
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a búza szemtermése érzékenyebb a virágzás előtt bekövetkező hőhullámokra, mint a virágzás után jelentkezőkre.
A két időszakban jelentkező hőstressz ugyanakkor eltérő módon befolyásolta a termést.
Meglepő eredményre jutottak akkor is, amikor a növényeket ugyanabban a tenyészidőszakban egymást követő hőhullámok érték.
A kutatók szerint a korai, virágzás előtti hőhullámok bizonyos mértékig „felkészíthetik” a búzát a későbbi, virágzás utáni hőhullámokra. Ennek eredményeként a későbbi hőstressz kisebb hatást gyakorolhat a termésre, mint azoknál a növényeknél, amelyeket csak a virágzás után ér hőhullám.
A növény „emlékezhet” a korábbi hőstresszre
A jelenség a növényi stressz-előhangolás (priming). Ez gyakorlatilag olyan, mint egy védőoltás vagy stressz-edzés: a növény kap egy enyhe ingert, ami aktiválja a belső védekezőrendszerét, így a későbbi valódi aszályt vagy hősokkot már felkészülten, jóval kisebb termésveszteséggel vészeli át. Ez a növények egyfajta fiziológiai „emlékezete”.

Fotó: khw80, Pixabay
„Tudomásunk szerint ez az első bizonyíték arra, hogy a szántóföldön termesztett növényekben ilyen antagonisztikus kölcsönhatás alakulhat ki egymást követő hőhullámok között” – mondta Slafer.
„A tanulmány megerősíti, hogy kiemelten fontos megvédeni a búzát azokban a fejlődési szakaszokban, amikor a szemszám kialakul, különösen a virágzás körüli időszakban” – mondta Slafer. Várhatóan a legjobb alkalmazkodás, ha a növény hőterhelését a legérzékenyebb vegetációs időszakban csökkentik. Ez lehetséges például eltérő tenyészidejű fajták alkalmazásával.
Más szántóföldi növényeknél is érvényes lehet
A kutatók szerint nem valószínű, hogy a jelenség kizárólag a búzára jellemző. Hasonló folyamatok más mérsékelt övi szántóföldi növényeknél, például árpánál, zabnál és rozsnál is előfordulhatnak.
A tanulmány egy további fontos szempontra is felhívja a figyelmet: a jövőbeli éghajlati forgatókönyvekben a terméskárok előrejelzésénél nem elegendő egyetlen hőhullám hatását vizsgálni. Az egymást követő hőhullámok közötti kölcsönhatásokat is figyelembe kell venni.
„A búza a világ egyik legfontosabb alapvető élelmiszernövénye, ezért terméshozamának megőrzése az éghajlatváltozás körülményei között kiemelt fontosságú” – mondta Slafer. „Mérsékelt övi eredetű növényként a búza általában kevésbé alkalmazkodott a hőségnapokhoz, mint a trópusi eredetű növények, például a kukorica vagy a rizs.”


