0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. október 13.

Címke: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Megmenthető-e a magyar vetőmagágazat?

Új oktatási épület átadását követően tartották meg a II. Országos Vetőmag-gazdálkodási Konferenciát Szarvason, ahol a kutatás, a hatóság, a nemesítés és a gyakorlati termelés vezető hazai szereplői ültek egy asztalhoz.

Több generációt megszólító standok nyertek idén a MATE Udvarban

A KÁN-on immár tradicionális jelleggel, hatodik alkalommal rendezték meg a MATE-Udvarban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem intézeteinek standversenyét. A zsűri a legszebb és leginnovatívabb stand kategóriában is döntést hozott.

Agrárerdészeti rendszerek jelenőssége a klímavédelemben

A fa, a növénytermesztés és az állattartás összehangolásában rejlő lehetőségekről beszélt Dr. Szabó Orsolya a KÁN Egyetemi Napok szakmai programján, a MATE Kaposvári Campusán. Az agrárerdészet a klíma-, víz- és talajvédelemben is szerepet kaphat.

Felnőttkorba lépett a talajművelő verseny

Tizennyolc éves lett a Dél-Dunántúli Középiskolás Talajművelő Verseny, amelynek idei megmérettetésén kilenc intézmény húsz diákja vett részt. A versenyzők között már enyhe többségben voltak a forgatás nélküli művelést választók.

Új korszak küszöbén az agrárium – Ismét élőképpel indult a KÁN Egyetemi Napok

A mezőgazdaság nehéz időszakot él, de a válság egyben korszakváltás lehetőségét is jelenti – hangzott el a KÁN Egyetemi Napok megnyitóján Kaposváron. A rendezvény középpontjában az agrárium jövője, a tudás, az innováció és a fiatalok megszólítása áll

A precíziós állattenyésztésé a jövő – Elstartolt a KÁN

„A vidék, ahol élünk, az érték, amit teremtünk, a jövő, amit építünk” – ezzel a gondolattal nyitotta meg szeptember 24-én a KÁN Egyetemi Napok nulladik szakmai napját Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.

Rekordszámú hallgató a MATE-n: Kaposváron is történelmi felvételi eredmény született

Mintegy 20 százalékkal nőtt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre felvett hallgatók száma az idei általános felvételi eljárásban. A Kaposvári Campus történetében először ezernél is több elsőéves kezdheti meg tanulmányait.