Külföldi példák mutatják: alakulhat jól is a zártkertek sorsa

A kutatók szerint nem lehet minden zártkertet ugyanazzal a szabállyal kezelni. Ahol az állandó lakófunkció már összefüggővé vált, és a mezőgazdasági vagy rekreációs használat alig maradt fenn, indokolt lehet a hosszú távra tervezett, ütemezett belterületbe vonás vagy az üdülőterületté nyilvánítás. Ehhez azonban együtt kell vizsgálni a közlekedést, a közműkapacitást, a csapadékvíz-kezelést, az alapellátásokat és a megőrzendő zöldfelületeket.

Más megoldás kell ott, ahol még él a kiskertes gazdálkodás és megmaradt a terület zöldfelületi karaktere. A kutatás cseh és lengyel példái azt mutatják, hogy kertségszövetségekkel, közösségi szerveződéssel és a rekreációs kertművelés támogatásával ezek a területek a beépítési nyomás ellenére is életképesek maradhatnak.

A szerzők szerint a differenciált szabályozást segítené egy önálló, sajátos rekreációs-lakóhelyi területhasználati kategória létrehozása is. Ez lehetőséget adna arra, hogy a zártkerteket ne kelljen sem teljes értékű lakóterületként, sem kizárólag mezőgazdasági térségként kezelni. A táji és klímavédelmi funkció megőrzése érdekében pedig 60 százalék feletti zöldfelületi minimum szigorú betartását tartják szükségesnek.

A barnamezős területek újrahasznosítása, a meglévő lakásállomány megújítása és a megfizethető lakáskínálat bővítése mellett a szerzők egy, az osztrák Gemeindebau mintájára működő olcsó bérlakásprogramot is fontosnak tartanak. A zártkertek jövője így nem egyszerűen külterületi szabályozási kérdés: egyszerre szól lakhatásról, társadalmi egyenlőtlenségekről, gazdálkodásról és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásról.