Megtorpant a fejlődés
Dániában a kedvezőbb tartási feltételek között nevelt brojlercsirkék aránya 2018-ban még mindössze 5 százalékot tett ki a termelésben. Ez 2023-ra 37 százalékra emelkedett, 2024-ben azonban 31 százalékra esett vissza.

Hasonló változás figyelhető meg a tejtermelésben. A nemzeti jogszabályoknál magasabb követelmények szerint előállított tej aránya 2023-ban 25,5 százalék volt, egy évvel később viszont már csak 17,9 százalék.
A sertéshús esetében a 2021-ig tartó javulást stagnálás, a belföldi fogyasztásban pedig visszaesés követte. A dán termelők ugyanakkor jelentős mennyiségű, magasabb állatjólléti követelmények szerint előállított, különösen ökológiai sertéshúst értékesítettek exportpiacokon.
Az elemzés arra is rámutatott, hogy egy ország termelési színvonala és az ott elfogyasztott állati termékek előállítási körülményei között jelentős különbség lehet. Svédországban például a szigorú hazai követelmények ellenére az importált, alacsonyabb állatjólléti színvonalon előállított sertés- és baromfihús rontja a fogyasztásra számított értéket.
Hollandiában ezzel szemben a brojlerhús fogyasztásának becsült állatjólléti színvonala meghaladja a nemzeti termelését.
A kutatás tanulsága, hogy a kötelező szabályozás és a piaci ösztönzők egyaránt képesek javítani a haszonállatok tartási feltételeit, de eltérő módon hatnak. A jogszabályok széles körben érvényesülő minimumot teremtenek, a minősítési rendszerek pedig lehetőséget adnak a magasabb színvonal elérésére.
A dán kutatók hangsúlyozzák, hogy az értékelési rendszer további fejlesztésre szorul. A tényleges állatjóllétet ugyanis a szabályokon túl az állománykezelés minősége és a követelmények gyakorlati betartása is meghatározza.


