Mivel a zabla a ló szájüregében érzékeny területekkel érintkezik, a nem megfelelő választás, méret vagy használat könnyen ellenkezést válthat ki a szársegítségekkel szemben, vagy akár sérüléseket is okozhat a ló szájában. Azok a területek, melyek alatt közvetlenül csontos felszín található – mint például a szájpadlás vagy a foghíjas szél –, különösen sebezhetőek a zabla nyomása által. Az utóbbi években egyre több olyan zablát terveznek és készítenek azzal a céllal, hogy kényelmesebb legyen a ló számára, és ne fájdalom árán növelje a lovas kontrollját a ló felett. Ez pozitív előrelépés, ám ennek ellenére még mindig kevés információ áll rendelkezésre, mely elősegítené a helyes választást.
A SZÁJ ANATÓMIÁJA
A szájüregen belül a zabla a nyelven és az alsó állkapocs élét fedő ínyen fekszik fel. Az alsó álkapocs alulról, a kemény szájpadlás felülről határolja a szájüreget. A nyelv normális esetben kitölti a szájüreget, így a zabla az izmos nyelv és a csontos szájpadlás közé préselődik be (1. ábra).
Amikor a ló elfogadja/felveszi a támaszkodást, a nyelv izmai ellazulnak, lehetővé téve, hogy a zabla belenyomódjon, ezáltal mentesítve a szájpadlást a zabla nyomásától. A szájüreg mérete és alakulása egyedenként változó, ennek köszönhetően lovanként különböző méretű és alakú zablák lehetnek kényelmesek. Ilyen befolyásoló tényező a szájszeglet helyzete a foghíjas szélhez képest, a száj szélessége a jobb és bal oldali ajkak között, a szájpadlás alakulása (lapos vagy öblös), és a nyelv vastagsága, szélessége.
Nem mindegy tehát, hogy milyen formájú, vastagságú, anyagú szájrésszel ellátott zablát választunk lovunknak. Sokan, edzők és lovasok úgy vélekednek, hogy minél vastagabb a szájrész, annál komfortosabb, puhább a ló számára, mivel nagyobb felületen fekszik fel. Dr. Clayton kutatásai azonban rávilágítanak ama tényre, hogy a lovak szájában nincs mindig elegendő hely a vastag zabláknak, különösen a közepénél, ahol nyomhatja az érzékeny szájpadlást. Ez lehet az oka, amiért egyes lovak beledőlnek a szárba, hiszen így a lovas elhúzza a zabla irritáló részét a szájpadlástól. Másik fontos megállapítása szerint különös figyelmet kell fordítani a zablák helyes felcsatolására, mégpedig úgy, hogy egy-két ráncot vessenek a szájszegletben. Az ettől jobban lelógó zabla hozzákoccanhat a fogakhoz, ami szintén kellemetlenséget okoz. E kényelmetlenség megszüntetésére fejrázással, nyelvvisszahúzással tesznek kísérletet a lovak.
Nézzünk néhány szájrésztípust a teljesség igénye nélkül.
CSUKLÓS CSIKÓZABLA
A legszélesebb körben alkalmazott zablatípus. A középső ízesülésnek köszönhetően a lovas képes a két zablakart külön-külön mozdítani, így jobb befolyást gyakorolni a ló oldalhajlítására. Bár, mint dr. Clayton kutatásai bizonyították, az egyik oldalon gyakorolt szárhatás a másik oldalon is jelentkezik – igaz, kisebb mértékben. Elterjedt vélemény, hogy a két kar a szárak húzásakor diótörőhöz hasonló hatást fejt ki, amikor a csuklónál jobban meghajlik. Ezzel egyrészt szorítja a ló nyelvét, másrészt a hegye élesen nyomja a kemény szájpadlást. E kényelmetlenség miatt tátják el egyes lovak a szájukat, de küzdhetnek ellene a szárba dőléssel is. Az effajta nemkívánatos hatás mérsékelhető vagy elkerülhető a kétszer tört, illetve a megfelelően hajlított szájrésszel. Ezt a feltételezést cáfolják a kutatások, és mint az a 2. ábrán látható, ha húzásba kerülnek a szárak, a szájrész jobban benyomódik a nyelvbe, ezáltal a csukló messzebb kerül a szájpadlástól. A karika lehetővé teszi, hogy a szájrész szabadon mozogjon, így a ló a nyelvét használva különböző helyzetekbe mozdíthatja a szájrészt, talán, hogy változtasson a nyomás alatt lévő területeken.
KÉTSZER TÖRT ZABLA
A kétszer tört zablák esetében a zablakarikáktól induló zablakarok közé egy harmadik, középső részt iktatnak be, ezzel két csuklós résszel kapcsolódik egymáshoz a három darab. Ennek köszönhetően a szájrész jobban körül tudja ölelni a ló nyelvét és alsó állkapcsát. Nem mindegy azonban, hogy milyen az a bizonyos középső rész. A legismertebb az a típusa, amikor a két kart egy lapos, piskóta alakú darab köti össze, úgy, hogy ez a darab rásimul a ló nyelvére. 
Továbbfejlesztett változata esetében az összekötő elem nem lapos, hanem rögbilabda alakú, és el van forgatva, hogy a csukló részek egyike se nyomja a ló szájpadlását. A 3. ábrán látható, hogy nem kerül olyan közel a szájpadláshoz, mint az egyszer tört zabla csuklós része. A szárak meghúzásakor a nyelv összenyomásával a teljes szájrész eltávolodik a szájpadlástól. Tovább erősítve a befolyást, a középső rész felfelé gördül a nyelv felületén. Igen sok ló számára kényelmes ez a fajta zabla és jól dolgozik vele, ami minden bizonnyal a középső rész és a szájpadlás nagy távolságának, illetve a finom gömbölyített kiképzésének köszönhető.
Mindenképp meg kell említeni a dr. Bristol által kifejlesztett és róla elnevezett zablát, mely könnyen összetéveszthető a komfortos, normális kétszer tört zablával, ám jobban megfigyelve felfedezhető, hogy a középső rész 90 fokban elforgatva áll, így az a ló nyelvére merőleges, és élesen belenyomódik abba, amikor a lovas meghúzza a szárakat. Emiatt igen éles, erős zabláról van szó.
Fontos még megjegyezni, hogy az átlagos ló esetében a két foghíjas szél távolsága a szájon belül mindösszesen 5-6,5 cm. Amennyiben a középső rész megközelítően ilyen hosszú, akkor a csukló részek egyike, vagy mindkettő a foghíjas szél ínyére kerül, ahol könnyen sérülést okozhat (4. ábra).
ERGONOMIKUSAN FORMÁZOTT ZABLÁK
Ezek a szájrészek lehetnek egyenesek, melyek anyagából a száj alakját felvevő ívet alakítanak ki – a legtöbbször poliuretán műanyagból –, vagy a zablakarokat hajlítják megfelelő ívben. Gyakran a zablagyártók „comfort” vagy „ergonomic” elnevezéssel illetik ilyen típusaikat.
Ezen kialakítások fő célja, hogy a zabla simulékonyan illeszkedjen a ló nyelvére, több mozgásteret hagyva a nyelvnek, és elkerülje a szájpadlás irritálását. A hajlított karok ezzel egyidejűleg a kialakítástól függően több-kevesebb nyomást engednek a foghíjas szélre, ami az adott lótól függően lehet előnyös, de akár hátrányos is.
Felülről a negyedik fotón látható, hogy az ún. Myler zabla szájrészének két karja egy kis hengerbe csatlakozik, mely engedi elfordulni egymáshoz képest a két kart, de nem tud hegyesszögben összecsukódni. A röntgenfelvételen (5. ábra) látható, hogy a zabla viszonylag magasan fekszik a ló nyelvén, és könnyen belenyomódik a nyelvbe, mutatva, hogy a nyelv izomzata laza. A zabla helyzete és állása/szögellése akkor sem változik, ha a szárak húzásba kerülnek, csupán jobban eltávolodik a szájpadlástól, még mélyebben nyomódva a nyelvbe.
Némely lovak, melyek feszítenek a hagyományos zablák hatásaival szemben, szívesen dolgoznak az ilyen zablákkal. A könnyebb elfogadást a középső henger finom kidolgozása okozhatja, vagy az, hogy magasabban fekszik a ló nyelvén, illetve hogy nem változik a helyzete akkor sem, ha nyomást fejtenek ki vele – esetleg mind a három együttesen. A másik lehetőség, hogy kihasználva a szájrész viszonylagos merevségét, a ló a nyelvével képes felemelni, tehermentesítve ezzel a foghíjas szél ínyét.
HAJLÍTOTT „EGYENES„ ZABLA
Mint azt a neve sejtetni engedi, az ilyen zabla szájrészében nincs törés, csukló rész. Köszönhetően az enyhén ívelt formájának, ergonomikusan helyezkedik el a ló szájában, semmiképpen nem érinti a szájpadlást, amikor hatásba kerül. Általában „puha” zablaként tekinthetünk rá, mert a nyomást a ló nyelvére fejti ki, kímélve az érzékenyebb foghíjas szél ínyét. Gyakran készülnek ezek a zablák különböző hajlékonyságú műanyagból. Mindent összevetve, igen kényelmes „viselet” a lovak számára, ennek köszönhető, hogy könnyen elfogadják, és nem tiltakoznak ellene.
NYELVSZABADSÁGGAL ELLÁTOTT ZABLÁK
Mivel itt is merev és egyenes a zabla, ezért hasonlít az előzőekhez, de ebben az esetben a szájrész közepén kialakított hajlítás tehermenetesíti a nyelv középső részét, így a nyomás nagy része az ínyre tevődik át.
Emiatt kissé erősebb, mint az egyenes zabla, és gyakran használják nyelvproblémák javítására, mert az ív miatt nehezebben tudja a ló a nyelvét a zabla fölé helyezni.
GÖRGŐK
Igen népszerű napjainkban a zablák középső elemén vagy a zablakarokon a változatos méretű és anyagú görgők elhelyezése. Az alapötlet szerint ezek megkönnyítik a nyelv mozgását a zabla alatt, ami a nyelv és az álkapocs ellazulását eredményezheti, elősegítve ezzel a zabla elfogadását. Hogy ez pontosan így van-e, az vitára adhat okot, de tény, hogy némely lovakra stimulálóan hatnak a görgők, ezért érdemes „halott szájú” lovakon kipróbálni.
GOLYÓS/WATERFORD ZABLA
A látszat itt is csalhat. Ez a láncszerűen összekapcsolt golyókból álló szájrész igen kényelmes lehet a ló számára, ha a szárakat tartó kéz puha és független a lovas ülésétől. Amíg nem húzzák meg erősen, addig viszonylag mozgékonyan helyezkedik a ló szájában, és elősegíti a szabad szájtevékenységet. Ha viszont a ló erősen dől a zablára, az egyenetlen felszín kellemetlenül nyomja mind a nyelvét, mind a szájszegletét. Ezzel a zablával soha sem szabad „fűrészelő” kézmozdulatokat tenni! A nagyobb szabadság és a pontos illeszkedés érdekében ajánlatos a szokásos méretnél 1 cm-rel nagyobb zablát alkalmazni.
CSAVART ZABLÁK
A mai felgyorsult világban egyre kevesebb idő jut a módszeres kiképzésre, és egyre több éles zabla kerül a lovak szájába. Ezek közül az egyik a csavart szájrészű zablák csoportja, ahol az „élesség” mértékét a zablakarok vastagsága és a csavarás sűrűsége határozza meg. A legtöbb versenyen használatuk szabálytalan, és negatívan befolyásolja a ló kiképzésének folyamatát.
DUPLA ZABLA
Ha már az erős zabláknál tartunk, akkor meg kell említenünk a dupla zablát, amelynél két vékony, egyszer tört zabla helyezkedik el ugyanazon a karikán, de a csukló részük aszimmetrikusan el van tolva. Ezért is nevezik W zablának. Ezzel több helyen fejt ki nyomást egyszerre a nyelven, hasznos lehet túl mélyen menő, szárba dőlő lovak esetén. Sajnos a két egymástól függetlenül mozgó szájrész könnyen összecsípheti a ló nyelvét, véraláfutásokat okozva, ami csak fokozza az ellenkezést, nem pedig javítja a kommunikációt. Mindezek okán ha lehet, kerüljük ezen zablák alkalmazását.
A lovaglás szép sport és kellemes időtöltés, de igazán akkor teljesedik ki, ha mindkét partner, ló és a lovas is jól érzi magát. Törekedjünk tehát olyan zablát találni lovunk számára, amelyet a lehetőségekhez mérten a legkényelmesebben tud viselni. Mivel azonban minden ló egyedi szájfelépítéssel rendelkezik, a legjobb módszer, ha minél többféle zablát kipróbálunk.
Dr. Hilary M. Clayton
publikálásai alapján összeállította
Janik Attila
