0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 12.

Gép emelgeti a paradicsomosrekeszeket

Számítógép-vezérelt áruelőkészítő, csomagoló gépsort üzemeltek be az orosházi Majsai kertészetben. Miután a szedők behelyezték a frissen szedett fürtöket a rekeszekbe, azokat már nem kell többé emelgetniük, és palettázáshoz sincs szükség kézimunkaerőre.

A rendszert kiszolgáló vezető nélküli anyagmozgató szerelvény szinte hangtalanul közlekedik az üvegház és a hűtött csarnok között, a beépített érzékelőknek köszönhetően a közbeeső ajtók is maguktól nyílnak, záródnak.  

Majd a szerelvény emberi beavatkozás nélkül betolat a holland Viscon cég osztályozó gépsora mellé, a rendszer pedig az előre betáplált utasítások alapján közvetlenül a válogató sorra emeli a ládákat.

 

 

Ha ott éppen más típusú paradicsom halad, akkor „parkolópályára„ továbbítja őket. A gépsor nagymértékben csökkenti a dolgozók fizikai terhelését, hiszen miután a szedők behelyezték a fürtöket, bogyókat a ládákba, és azokat a sorok végén rátették az önjáró vontatóra, csak a mérleg figyelése, esetleg az egalizálás a feladatuk.

Az automatizált áruelőkészítő rendszert a termelői csoportokat megillető támogatással vásárolta a kertészet, ugyanis 2012 óta a TriVega termelői csoport tagjai.

A finomhangolás alatti működés tapasztalatai szerint egy dolgozó, egy óra alatt 200 rekesz (4 raklap) paradicsomot lemér anélkül, hogy a rekeszekhez hozzáérne. Ha pedig az árut a tész kisteleki központjában csomagolják, akkor a rendszer egészen a raklapok összekészítéséig, méréséig automata. A berendezéssel tehát időt és munkaerőt is megtakaríthatnak. A Majsai kertészet egyelőre csak ládákban szállít paradicsomot az áruházakba, a későbbiekben a csomagoló funkciót is működtetni fogják a gépsoron.

Az önjáró anyagmozgató szerelvény haladási irányát feltűnő jelek mutatják a padozaton, a berendezés a betonba behúzott rézvezetékek mentén halad, négyfrekvenciás, indukciós vezérléssel.

Az országban alig néhány helyen működő automata gépsor beüzemelésén kívül a Majsai kertészetben gőzerővel készítik elő a kertészeti beruházási támogatással megvalósuló üvegházak helyét.

A két generációs családi gazdaság jelenleg 6 hektáros telepe a következő másfél évben a kétszeresére bővül, és a fűtésükhöz újabb termálkutat is létesítenek.

Az ezredfordulón épített kéthektáros nagylégterű fóliablokk mellett így 10 hektár korszerű üvegházban termelnek majd a család vállalkozásai – tudtuk meg Majsai Zoltántól.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet