„Ez számomra a paradicsom”

Az Év Tanyája 2017 pályázat nyerteseinek személyében a régmúlt hagyományait nagy becsben tartó, azokat a következő nemzedékeknek átadni kész tanyatulajdonosokat ismertünk meg, akik egy olyan életforma képviselői, amelyet sokak már csak nagyszüleik történeteiből ismernek. Ezt felismerve döntött úgy a korábbi Földművelésügyi Minisztérium, hogy meghirdeti pályázatát annak érdekében, hogy a győzteseken keresztül minél szélesebb körben ismertté tegyék a tanyasi élet örömeit, és ezáltal minél több rátermett, a természettel harmóniára vágyó, minél nagyobb függetlenségre törekvő fiatalban megmozdítsanak valamit.

Hasonló megfontolásból költözött annak idején pusztaszeri tanyájára Fodor András, akinek életébe az azóta eltelt 6 esztendő komoly változásokat hozott: büszke birtokosa lett „Az Év Tanyagazdasága 2017” címnek, és azóta ismerte meg párját, aki május óta immár a feleségeként veszi ki részét a tanyasi mindennapokkal járó feladatokból.

A Szalakóta-tanya a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben található. Szűk, rögös földút vezet hozzá, aminek a végére érve egyszer csak kitárul a tér: a mezőket nádasokkal szegélyezett mocsarak és akácosok tarkítják, nem messze pedig egy hatalmas szikes tó terül el. A változatos táj sokféle élőlénynek is otthona: a távolban szürke marhák és bivalyok legelésztek ottjártunkkor, a vidék pedig ezerféle madártól volt hangos.

„Ez Magyarország fajokban leggazdagabb tanyája, ami a madarakat illeti” – mondta büszkén Fodor András a megérkezésünkkor. Mint elárulta, a hazánkban valaha megfigyelt négyszáz-egynéhány madárfajból kétszázharmincötöt dokumentált ez idáig a tanya körül.

Nem csoda, hogy szinte azonnal beleszeretett, és ahogy lehetősége nyílt rá, megvásárolta az itt álló tanyát. Eleinte egyetlen háziállata volt, a Kolbász névre hallgató macskája, de aztán, ahogy telt-múlt az idő, egyre több jószág került a házhoz.

„Állattartással kezdtem el foglalkozni, és ennek során nagy hasznát vettem a hobbimból adódó megfigyelőképességemnek” – idézte fel kitelepedése kezdeteit Fodor András, aki egyébként Dunakesziről származik, és bár biológia szakos tanár végzettsége van, szinte mindent meg kellett tanulnia, ami a tanyasi lét velejárója, a kecskefejéstől kezdve egészen a kecskevágásig – nem beszélve a különböző építési feladatokról.

– mutatott vendéglátónk a tanya fából készült, manapság egyre ritkább napsugaras homlokzata felé.

Hasonlóképpen ritkaságszámba mennek manapság az olyan lányok, akik szinte gondolkodás nélkül hajlandóak otthagyni a fővárost a tanyasi életért. Fodor András e tekintetben is szerencsésnek mondhatja magát: két és fél évvel ezelőtt ugyanis hozzáköltözött Eszter. A kezdetek óta kiveszi részét a ház körüli teendőkből, pedig csak a találkozónkat megelőző héten kötöttek házasságot.

„Egyik nagymamám vidéken lakott, nagy kerttel és sok állattal, így nem volt teljesen idegen számomra ez az életforma. Ráadásul mindig is szerettem a kihívásokat és a hirtelen jött, megoldandó feladatokat” – csatlakozott a beszélgetéshez Fodor Eszter, aki szerint

Néhány nappal látogatásunk előtt például az időjárás egy olyan arcát mutatta meg, amit még ők is ritkán látnak: egy hirtelen jött vihar széle érkezett föléjük, csodálatos függönyszerű látványt nyújtva pár percig, amit nem sokkal később szivárvány váltott fel. Persze nemcsak a látvány, hanem a csend is nagy kincs számukra itt, különösen vasárnaponként, amikor csak a messze járó vonat kürtje jelzi a civilizáció jelenlétét.

„Ott például egy fokozottan védett ragadozómadár költ” – mutatott egy fára a távolban, majd a tanya nevének eredetét magyarázta el: ebben a tájvédelmi körzetben költ ugyanis a legtöbb szalakóta. Később a teleszkópján keresztül meg is mutatta a madarat: azon át nem volt nehéz észrevenni a kék színben pompázó állatot.

„Sokkal többet madarászok, mint amennyit kellene” – tette hozzá nevetve Fodor András, akivel ezután elkezdtük körbejárni Az Év Tanyagazdasága díjjal kitüntetett tanyát.

Eközben elmondta, mekkora segítséget jelentett a tanyafejlesztési pályázatuk sikere.

Ennek köszönhetően építhették meg egyebek között az egész éves villamosenergia-fogyasztásukat fedező napelemrendszert. Ugyanakkor az állataik nagy hasznukra vannak azáltal is, hogy füvet nyírni nem szükséges. Ősszel a tyúkok kaparják szét a ganékupacokat, a mangalicák pedig a begyepesedett szántót törték fel veteményesnek. A házaspárnak jó tapasztalatai vannak az őshonos fajtákkal, elvégre az évszázadok alatt kiválóan alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz. Racka juhaik például a hóra ellenek télen.

Az állatok nagy részét egyébként szabadon tartják, a tanya melletti legelőt is kibérelték, hogy nagyobb területen legeltethessenek. A juhokat maguk körmölik, nyírják és dolgozzák fel. Nemrégiben került hozzájuk Tégla tehén, egy magyartarka üsző „akit” a kecskékkel együtt tartanak. Téli szénának való még a legeltetés mellett is marad a gondos gazdálkodásnak köszönhetően. Ha olyasmire van szükségük, aminek a gazdaságban híján vannak, azt ismerős tanyasiaktól szerzik be, akár többen is egymás között csereberélve.

Annak fényében mondjuk ez nem akkora csoda, hogy gyakran kerül olyan étel az asztalra, amire még a szüleik is csak azt tudják mondani: „Ilyet utoljára a nagyszüleimnél ettem.” Fodor Eszter mindemellett olyan falatokat is elkészít, amik sok modern vidéki számára is ismeretlen fogás. Mint megtudtuk tőle, szívesen használja fel a konyhában a környéken termett ehető vadnövényeket is.

A Szalakóta-tanyán persze veteményes is van, amit teljesen vegyszermentesen gondoznak. A benne termő gyomokat a malacok kapják. Nem messze a veteményestől virágoskert van, és egy gyümölcsös, szintén őshonos tájfajtákkal betelepítve.

„Ez az igazi tanya számunkra, hisz itt mindig van mit tennünk – és persze mindig van valami, ami váratlanul közbejön” – jellemezte röviden az itteni életet Fodor András látogatásunk végén. Mint mondta, most úgy érzi, 50 év sem lenne elegendő ahhoz, hogy minden eltervezett tennivalónak a végére érjenek. A közeljövőre vonatkozó terveik között van egy ivóvíztisztító és szennyvízelvezető rendszer, később pedig szívesen fogadnának a madarászat iránt érdeklődő külföldi vendégeket is. Ahogy mondták, ez a közeg felér egy időutazással. És ha már madarak, tervek és vendégek kerültek szóba, elárulták: esküvőjük másnapján megjelent náluk egy gólyapár.