Egy év alatt összesen 276 különböző arckifejezést rögzített egy macskamenhelyen élő 50 macskából álló csoportban az arkansasi Lyon College és a Kalifornia Egyetem tudósaiból álló csapat. A megjelent tanulmány szerint a macskák arckifejezései különbözőek – más játék és más védekezés közben. Kicsit olyan ez, mint az embereknél, ahol az arckifejezés döntő fontosságú a megfelelő érzelmek közvetítésében. Ez az egyik első olyan tanulmány, amely a doromboláson és nyávogáson túl a macskakommunikáció egyéb aspektusait is ilyen mélységben vizsgálja.

Az embereknek 44 arckifejezésük van, a kutyáknak 27, a csimpánzoknak pedig akár 357; a macskáknál 276-ot számoltunk össze. 26 egyedi arcmozdulatból nagyjából négyet tartalmaz mindegyik arckifejezés, beleértve az elválasztott ajkakat, a kitágult vagy összeszűkült pupillákat, a pislogást, a száj felhúzott sarkait, az orrnyalogatás és a különböző fülpozíciókat.
Meglepő volt megfigyelni, hogy a macskák először csak szórakozásból veszekednek, majd egy pillanattal később megjelenik az agresszió, és a dolgok felforrósodnak. Lehetett látni az arckifejezésük változását. Először az egyik macska szemei nyugodtabbak voltak, a füle és a bajusza pedig előre mozdult, ezzel közelebb akar kerülni a másik macskához. De aztán kényelmetlenül érezte magát, és a macska hátrafelé mozgatta a fülét és a bajszát – a viselkedése elég gyorsan megváltozott.
Kiderült azonban, hogy a macskák arckifejezése nem mindig volt egyértelműen azonosítható. Az állatok 45 százalékánál barátságos, 37 százalékánál agresszív, 18 százalékánál pedig kétértelmű volt a karaktere. Ez azt jelenti, hogy a macskák egyáltalán nem olyan zárkózottak, mint gondolnánk. Az arckifejezések ilyen gazdag palettája az emberrel való kapcsolatának és fejlődésének eredménye – a múltban a vadmacskáknak nem volt szükségük arra, hogy különböző érzelmeiket ilyen módon mutassanak ki.
Érdemes megemlíteni, hogy a macskáknak van egy különleges játékarcuk is, amely a száj felhúzott sarkaiból és a mosolyhoz hasonló, leeresztett állkapocsból álló kifejezésből áll. Ugyanez igaz számos más fajra, köztük a kutyákra és a majmokra is.

További kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy kiderítsük, pontosan mit is mond a közel 300 macskaarc mindegyike – amelyek közül sokat csak találgatni tudunk, összegezte a kutatás eredményét Brittany Florkiewicz, a Lyon College pszichológia tanszékének adjunktusa, a kutató csoport egyik tagja.