A világ legnagyobb zöldség-gyümölcs kereskedelmi találkozóján, a Fruit Logisticán részt venni szándékozó termelők és kereskedők a nemzeti standon egységes, pultos közösségi standrészt vagy egyéni, boxos megjelenést igényelhetnek. A közösségi standot ezúttal megújult arculati elemekkel építik fel, a 21. csarnokban összesen 185 négyzetméteres területet igényelt vásárigazgatóságától az AMC. 
A Sanghajban rendezendő Pro Wine China kiállításon pedig az 5. számú pavilonban foglalt le 102 négyzetmétert a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, és nemcsak a borok bemutatására, illetve tárgyalások lebonyolítására ad majd lehetőséget a kiállítóknak, de mesterkurzusokat, kóstolókat is szervez. Magyarország számára fontos és kiemelkedő lehetőség a bemutatkozásra a világ egyik legjelentősebb borkiállítás-sorozatának kínai állomása, az idén várhatóan 39 ország közel 700 kiállítója vesz majd részt – olvasható a HNT felhívásában.
A részletes felhívások az AMC és a HNT honlapjain olvashatók.


