Flandria, Belgium északi része a babértermesztés európai központja. A babér szinte összeforrt ennek az országrésznek a nevével, hagyományos faiskolai növénynek számít. Az árudák számára prémium kategóriájú dísznövény, amely megállja a helyét a történeti kertekben és a modern otthonokban egyaránt.

Eredetvédett
A 16. század óta termesztett „flamand babér” (Vlaamse laurier) 2015-ben uniós földrajzi eredetvédelmet kapott. A földrajzi eredetjelölés használatára körülbelül tíz flamand faiskola jogosult, amelyek évente körülbelül 250 ezer babérnövényt értékesítenek. Marketingkommunikációjuk fő üzenete, hogy az észak-belga babérok sokkal télállóbbak, mint a dél-európában termesztett, jóval olcsóbban beszerezhető növények.
Alapítói, André és Annie Devisch kezdetben zöldségtermesztéssel foglalkoztak, később egynyári növényeket és erikát, majd 1985-től kizárólag babért termesztenek. André Devisch 40 évvel ezelőtt fölvásárolta egy nyugdíjba vonuló kertész több tíz éves, idős állományát, benne több leromlott növénnyel. Az életben maradt példányokra alapozva lépésről lépésre bővítette az állományt, újból fölépítve a flamand babértermesztés öt évszázados hagyományát, aminek fénykora a 19. században volt. Jelenleg a Laurica Plants több mint húsz hektáron termeszt babért, kiváló minőségben, többféle korú, méretű és formájú növényeket. Három év óta a faiskolát kizárólag a Devisch család új generációja, André fia, Elie és felesége, Marian Maenhoudt, valamint lányuk, Sybiel és vejük, Tom Dierickx vezeti.
Figyelnek a részletekre
A Laurica Plants szabadföldön és 3,5 hektár nagyságú növényházban, konténerben termeszt babért. A növényeket saját maguk szaporítják dugványról, évenként mintegy 100 ezer növényt. Az 1-2 éves növényeket kisméretű cserepekben fűszernövényként értékesítik az élelmiszerüzlet-láncok számára, amelyet a háziasszonyok a konyhaablakban vagy a teraszon gondozhatnak tovább. Az állomány nagy részét azonban több éven át nevelik. A szabadföldi konténeres termesztés részben agroszövettel burkolt felületen történik, ahol gondoskodnak a növények kitámasztásáról.
A babérokat rendszeresen metszik, többnyire kúp vagy gömb formájúra. Csavart törzsű növényeket is nevelnek, egy- vagy többtörzses fácskákat. Az utóbbihoz egy cserépbe több példányt ültetnek, középen karóval megtámasztják, és így „fonják össze” a növényeket. A termelést irányító Elie Devisch elmondta, hogy
A másik fontos művelet a levelek eltávolítása a törzsről. Mindezek mellett a legmunkaigényesebb művelet ősszel a növények behordása az üvegházba. Annak ellenére, hogy a bruges-i térségben viszonylag enyhe a tél, október elején, a hideg évszak esetleges káros hatásai ellen zárt telelőhelyre viszik a növényeket. Tavasszal, április–május környékén az állomány nagy részét ismét kihordják a szabadföldi területekre, ami szintén komoly munka. A növények körülbelül egyharmadát ilyenkor át is ültetik.
Környezetbarát technológia
A Laurica Plantsnél környezetbarát módon termesztik a növényeket annak ellenére, hogy nagyrészt dísznövényként értékesítik őket. A nagykonténeres, idősebb növényeket speciális, tőzeget, kókuszrostot és komposztot tartalmazó földkeverékben nevelik. Az idősebb növényeknél kötöttebb közegre van szükség ahhoz, hogy lombjuk haragos, sötétzöld színű legyen, magyarázza Elie Devisch. Alapműtrágyának minden növénynél Osmocote-ot használnak, de az idősebb példányokat rendszeresen szerves tápanyaggal is megkínálják. Az öntözéshez kiváló minőségű vizet, többnyire esővizet használnak, amit a négyezer köbméteres tartályukban gyűjtenek.
A növényeket értékesítés előtt „kozmetikai kezelésnek” és komoly minőségellenőrzésnek vetik alá. A kézi fazonigazítást követően a cserepeket egy külön erre a célra gyártott, félautomata magasnyomású cserépmosó berendezéssel tisztítják meg.
A törzses növények törzsét szállításnál kartonlemezzel védik. Minden egyes növényre jól megkülönböztethető etikettet akasztanak, ami nemcsak a magas minőség jelzője, hanem fontos információkat is tartalmaz a babér tartásával kapcsolatban. A Laurica Plants egyéb márkázott ajándékokat is kínál a növények mellé, például könyvet, teát, kozmetikumot. A növények 80 százalékát exportálják, nagy részét Nagy-Britanniába, de szállítanak Németországba, Hollandiába, Franciaországba, Ausztriába, Svájcba, Írországba és Dániába is.
Királyi növények
A termesztés mellett a Laurica Plants kertészet Európában egyedülálló babérgyűjteménnyel is rendelkezik.
Ezek a babérok díszítették például a belga Fülöp király és Matilda királyné esküvői ceremóniáját, de Dániában és Monacóban is emelték már rangos események fényét.
A kertészet szomszédságában található egy versailles-i stílusú, kívül-belül formára nyírt babérokkal díszített télikert, amelyet különböző eseményekre, koncertek, fotózások, ünnepségek megtartására lehet kibérelni. Elie Devisch elmondta, hogy ezek a szolgáltatások adják összbevételül 20 százalékát. Mindezek ellenére a Laurica Plants tulajdonosai „nem ülnek a babérjaikon”; folyamatosan keresik az új piaci lehetőségeket, erősítik meglévő kapcsolataikat, 10-15 éve vesznek részt kiállításokon. Mindemellett újabb, a babérhoz hasonló módon nevelhető és megjelenésű fajok termesztésbe vonását is megkezdték, így például a Prunus lusitanica, a Prunus laurocerasus Otto Luyken, az Elaeagnus ebbingei és a Quercus ilex fajokét.


