Az utolsó El Niño 2015-16-ban erősen befolyásolta a világ időjárás-mintázatának alakulását. A kutatók szerint a most várható jelenség nem lesz olyan intenzív, mint az ez előtti.
A WMO szerint a klímaváltozás hatással van a hagyományos időjárási események dinamikájára.
A valaha regisztrált legerősebb El Niño a 2015-16-ban bekövezett volt, ami nagy hatással volt a hőmérséklet alakulására szerte a világon, így lehetett a 2016-os év a valaha észlelt legmelegebb.
A forróság mellett szárazságot is okozott Afrikában, amitől az élelmiszertermelés szinte összeomlott több, a kontinensen található országban. Dél-Amerikában pedig áradások nehezítették a helyzetet Brazíliában, Argentínában, Paraguayban és Uruguayban is.
Az idei év az El Niño jelenség ellentétével kezdődött, az úgynevezett La Niña fázissal. Emiatt az átlagosnál hűvösebb volt a tengervizek felszíni hőmérséklete a csendes-óceáni térségben.
Mostanra ez a jelenség eltűnt, és a WMO modelljei alapján 70 százalék az esély rá, hogy az év végére El Niño alakuljon ki, ami azonban várhatóan nem lesz olyan súlyos, mint az ezelőtti – mondta a WMO főtitkára, Petteri Taalas.
„Az, hogy ennyivel előre tudtuk jelezni ezt az eseményt sok életet menthet meg, és segíthet a gazdasági veszteségek mérséklésében is.” – tett hozzá.
A klímaváltozás befolyása
Most először a WMO az El Niño előrejelzése mellett egy globális évszakos előrejelzést is kiadott szeptemberre és novemberre.

Normál esetben az El Niño események 5-7 évente jelennek meg, tehát a mostani igencsak közel van az előzőhöz. Ez arra utal, hogy a klímaváltozás hatással van a gyakoriságára.
„A klímaváltozás nem csak a hagyományos dinamikáját befolyásolja az El Niño és La Niña jelenségeknek, hanem a hatásukat is” mondta Petteri Talas.
„2018 egy gyenge La Niña eseménnyel indult, de ennek a hűtő hatása sem volt elég ahhoz, hogy csökkentse az általános melegedési trendet, tehát a mostani év jó úton van ahhoz, hogy a valaha regisztrált legmelegebb év legyen.”


