Magyar agrárium: 20 év az EU-ban és a jövő címmel szervezett online szakmai kerekasztalbeszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztálya január elején. Az EU-csatlakozás várakozásairól, a magyar agrárium reményeiről és csalódásairól Udovecz Gábor és Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet nyugalmazott főigazgatói, az MKT mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztályának elnökségi tagjai osztották meg gondolataikat. A Közös Agrárpolitika elmúlt húsz évének változásait Vajda László, a Földművelésügyi Minisztérium nyugalmazott főcsoportfőnöke, a szakosztály társelnöke mutatta be. Csapóné Hernádi Noémi, a Gazdasszonyok Békés Vármegyei Gazdakörének elnöke arról beszélt, hogy mit jelent ma egy fiatal agrárvállalkozónak az EU, valamint a közös agrárpiac. Végül Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a magyar agrárium fejlesztését támogató uniós eszközrendszer aktualitásait ismertette. A rendezvény moderátora Zöldréti Attila, a SAPARD Hivatal volt elnöke, az MKT mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztályának elnöke volt.
Udovecz Gábor, a szakmai rendezvény első előadójaként emlékeztetett rá, hogy
Optimistán, egyfajta naiv idealista piaci felfogással várták, hogy egy olyan korrekt piaci térbe lépünk, olyan versenyhelyzetbe kerülünk, amiben komoly esélye lesz Magyarországnak, hogy ki fog alakulni egy racionális európai területi munkamegosztás. Ehhez képest „passzívan végignéztük az élelmiszeripar elkótyavetyélését, eladtuk a hazai élelmiszerkereskedelmi piacot, az exportpiacunk jelentős részét, a tudást és a kutatóintézeteinket is hagytuk legyengülni” – fogalmazta meg a valóságot Udovecz Gábor.
A legnagyobb hibának azt rótta fel, hogy nem volt kidolgozott céltudatos agrárstratégiája Magyarországnak, sokkal inkább a „lesz, ami lesz, majd a piac mindent elrendez” hozzáállás volt a jellemző, a lényeg, hogy sok támogatást kapjunk voltak a vezérelvek. Mindezek rá is nyomták a bélyegüket a csatlakozási folyamatra és annak eredményeire. A felkészülési éveket kölcsönösen egyfajta túlbecsülés jellemezte: a csatlakozók agrárpotenciáljának, exportképességének túlbecsülése. Ezt a folyamatot a nyugati tanulmányok indították el, amikben például várván, hogy hazánkban áru- és árnövekedés lép fel, vitatták a nekünk járó normatív ártámogatási rendszert, még odáig is elmentek, hogy szerintük nagyon megemelkednek a paraszti jövedelmek, egyenlőtlenség alakul ki, aminek eredményeképpen akár munkáslázadás is előfordulhat – emlékezett vissza a szakember, aki részese volt a csatlakozási folyamat előkészületeinek.
Ezek nyilvánvalóan befolyásolták a kialakuló piaci viszonyokat. A fajlagos hozamokat illetően, növénytermesztést és állattenyésztést beleértve, meghaladták a világátlagot, és elérték az EU tizenötök átlagát is. De e tekintetben megvizsgálták a legerősebb agrárországokat is, ezektől már nagymértékben elmaradtak a magyar adatok. Részben a köztermesztésben lévő fajták, a technológia és a talajerő-visszapótlás gyengesége miatt nem volt mérhető objektív minőségi versenyelőnyünk. Ugyanakkor nem lebecsülendő előnyként a magyar agrárágazat számíthatott a hazai fogyasztókra, akik ragaszkodtak a megszokott ízekhez, a természetességhez, a hagyományokhoz. További előny volt, hogy a magyar termelői árak az EU 15-ök átlagához képest alacsonyabbak voltak: a gabonafélék, kertészeti termékek esetében az EU-15-ök árának 50 százaléka, illetve a tej, vágómarha, burgonya esetében 70-75 százaléka volt. Azonban ezeket a meglévő árelőnyöket, ártartalékokat rendre felemésztették a piacra jutással összefüggő többletköltségek: a forgalmazás, az elosztási rendszer alacsony hatékonysága, a fogyasztói kiszerelés alacsony aránya.
A magyar termelők és feldolgozók nem uralták a saját piacukat a szállítás, az infrastruktúra, marketing és egyéb tevékenységek elhanyagolása miatt, bár akkor még nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget. A legnagyobb hátránynak azt tartja Udovecz Gábor, hogy a megelőző tíz évben mintegy ezer milliárd összegű beruházás maradt el.
