0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Erős a kereslet a tógazdaságokból származó halakra

Mind a hazai, mind a külpiacokon jelentős a kereslet a magyar haltermékek iránt, pedig a nagy meleg és a kevés csapadék sem kedvezett idén a halnevelésne

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója elmondta:

a nagy meleg a takarmányárak kapcsán közvetett módon is hatással volt az ágazatra. Az Európa-szerte jelentős aszályprobléma felfelé hajtotta az árakat.

Bár Magyarországon hiányról nem lehet beszélni, a drágulás erősen érezhető. A hosszabb szezonnak köszönhetően azonban több idejük maradt a halaknak a fejlődésre, így az őszi lehalászás idején nagyobb méretű halak kerültek ki a tavakból – írja a nak.hu. a Magyar Időkre hivatkozva.

A karácsonyi időszak nagy próbatételt jelent majd a gazdaságoknak, ugyanakkor minden bizonnyal a főszezonnak számító ünnepi időszakban is bő kínálat várja majd a vásárlókat.

A szakember kiemelte, hogy a hagyományos tógazdaságok mellett egyre nagyobb szerepük van az intenzív telepeknek, ahol az időjárás kevésbé befolyásolja az eredményességet. Az ilyen gazdaságokból egyre több afrikai harcsa kerül ki, sőt ma már az európai harcsát is jellemzően intenzív körülmények között nevelik. (forrás: Magyar Idők

Forrás: nak.hu