A biológiai növényvédelem a kártevők természetes ellenségeit használja fel védekezéshez. Szőlőskertünkben hasznos állatok egész sora él, amelyek a levéltetvek, a pajzstetvek, a takácsatkák és más kártevők ellenségei.
A természetes ellenségek szaporítása és felhasználása főleg az üveg- és fóliaházi termesztésben terjedt el, mert a természetben, így a gyümölcsösökben és a szőlőskertekben a hasznos állatok szabadon engedése nem elég hatékony. Éppen ezért ott előnyben kell részesíteni minden olyan kezelést, amely kíméli a károsítók természetes ellenségeit.
A természetes ellenségek két csoportját különböztethetjük meg. A predátorok (ragadozók) más, általában kizárólag növénnyel táplálkozó (fitofág) szervezeteket pusztítanak. A parazitoidok (élősködők) a gazdaszervezeten, vagy annak belsejében élnek, és azt hosszabb-rövidebb idő elteltével általában elpusztítják.
Predátorok
A predátorok közül a szőlőskertekben gyakran találkozunk különböző pókokkal. Ilyen például a kaszáspók, a karolópók és az ugrópók. Ezek 2-10 mm nagyságú ragadozók, s mint ilyenek, különböző szőlőkárosítók számát tudják csökkenteni, amivel segítik a szőlő védelmét.
A pókszabásúak közé tartoznak a ragadozó atkák is. Több fajuk is megtalálható a szőlőtőkéken. Közülük az egyik legjelentősebb faj a Typhlodromus pyri, amely igen hatékonyan képes korlátozni a szőlőben a takácsatkák, a levélatkák és a gubacsatkák egyedszámát. A kifejlett ragadozó atka 0,6–0,8 mm hosszú, tejfehér színű, csepp formájú. A piros gyümölcsfa-takácsatka kiszívása után azonban a színe változik, vöröses lesz. Általában a levelek fonákán megfigyelhető, gyors mozgású állat. A kifejlett nőstények a tőke idősebb részeinek repedéseiben telelnek.
A nőstény 20-50 tojást rak a szőlőlevelek érzugaiban és a levélerek mentén.
A Typhlodromus pyri kizárólag a kártevő atkákkal táplálkozik. Tavasszal levelenként egy ragadozó atka, illetve a teljes lombozat kifejlődése után egy-két ragadozó atka szükséges a kártevő atkák egyedszámának korlátozásához. Az ún. szelektív növényvédő szerek használatával – amelyek kímélik a ragadozó atkákat – a szőlőben elegendő egyedszámú ragadozó atkát lehet fenntartani.
A Zetzellia mali is jelentős és gyakori faj a kímélő növényvédelemben részesített szőlőkben. Táplálkozása során a levélatkákat pusztítja és többféle takácsatkafaj (piros gyümölcsfa-takácsatka, kétfoltos takácsatka) tojásait szívogatja. Ezen kívül hosszabb ideig virágporral, vagy a fák leveleinek nedveivel táplálkozva is képes életben maradni. A széles hatásspektrumú rovarölő szerek alkalmazásának megszűnését követő évben a ragadozóatkafajok közül a Zetzellia mali egyedei igen hamar jelennek meg a szőlőtőkéken, ezért indikátor fajként is jelentős szerepet játszik. Ha a Zetzellia mali ragadozó atka és a takácsatkák aránya 1:2-3, akkor a fákon a kártevő atkák egyedszámát hatékonyan korlátozza, tartósan a kártételi küszöb alatt tartja.
A virágpoloskák 1–4 mm nagyságú, hosszú csápú, barnás színű rovarok. Az imágók és a lárvák is ragadozók. Különböző rovarokkal táplálkoznak, pl. levéltetvekkel és tripszekkel, valamint azok tojásaival is. Az áldozatok testnedveit szívják. Évente 2–3 nemzedékük van.
A tolvajpoloskák 4–12 mm nagyságú, barnás színű, hosszú lábú rovarok (3. kép). Főleg kártevő atkákkal és levéltetvekkel táplálkoznak. Naponta akár 100 atkát is elpusztíthatnak. Kiszívják a szőlőmolyok és a szőlőilonca tojásait is.
Az aranyszemű fátyolka kifejlett alakja a 2 cm-t is eléri, sárgás vagy zöld színű rovar. Hálós szerkezetű szárnyát nyugalmi állapotban háztetőszerűen összecsukja. A nőstény fátyolka tojásait 5–8 mm hosszú nyélen a szőlőlevelekre, a fürtkezdeményekre vagy a fürtre rakja. A fátyolkák tipikus alkonyati ragadozók. Táplálkozásuk során elpusztítják a levél- és a pajzstetveket, a takácsatkákat, valamint a szőlőmolyok és a szőlőilonca tojásait és lárvait is.
A katicabogarak, például az atkászböde, a kétpettyes, a hétpettyes, a tízpettyes stb. katica imágója és lárvája egyaránt rovarfogyasztó. Többnyire az imágók teleknek át. A nőstények tavasszal keresik a táplálékot, egyebek mellett levéltetvekkel, takácsatkákkal táplálkoznak, és tojásaikat a közelükbe rakják. Az atkászböde takácsatkákkal, valamint levél- és gubacsatkákkal táplálkozik. Az imágó naponta 90 takácsatkát fogyaszt el. A hétpettyes katicabogár nemcsak levéltetvekkel táplálkozik, hanem alkalmanként apró rovarokat, pl. tripszeket, pajzstetveket, illetve ezek tojásait is fogyasztja.
Hazánkban több zengőlégy faj honos. A darazsakra hasonlító, sárga-fekete csíkos rovarok egyik haszna, hogy részt vesznek a megporzásban. A nőstény tojásait egyesével rakja le, többnyire a levéltetű-kolóniák közepére. A világos, hosszúkás tojásokból már néhány nap múlva kikelnek az átlátszó, fejetlen és lábatlan lárvák. Lárvaállapotuk kb. két hétig tart, és ez alatt mintegy 500 levéltetvet fogyasztanak el, de pajzstetveket, vértetveket, takácsatkákat, sőt kisebb bogarakat is megesznek. Csepp alakú, lekerekített kokonban, a leveleken bábozódnak.
A futóbogarak lárvákat, meztelencsigákat és rovarokat (lárvák, bogarak) zsákmányolnak. A holyvák is ragadozó életmódot folytatnak és apró állatokkal (atkákkal és tojásaikkal) táplálkoznak. A bogarak és lárvák is éjszakai életmódú ragadozók, napközben az avarban és az apró kövek alatt bújnak meg.
A fülbemászó ollószerű fogójával különböző kis kártevő állatokat tud elpusztítani.
Parazitoidok
A fürkészlégyfajok jelentős többsége a kártevő rovarok élősködője, így kifejezetten hasznosak. Csupán néhány faj parazitál hasznos vagy közömbös rovarokat. Közepes nagyságú, vékony testű legyek. Testük barna vagy fekete, hosszú, jellegzetesen szűkített taggal. A lárvák láb nélküliek, a gazdarovar belsejében vagy testfelületén élnek. A nőstény tojásait a gazdaállat közelébe, annak testébe vagy testfelszínére helyezi, az utóbbi esetben a kikelt lárva fúrja be magát a gazdaállatba.
A fürkészdarazsak rendkívül apró rovarok, csupán 0,6–1,6 mm hosszúak, szárnyaikkal sem érik el a 3 mm-t. Gyakran fémfényűek, zöldek, kékek vagy feketék. Parazitoid fajok, egyesek tojásokon, lárvákon és bábokon, mások rovarokon élősködnek. Elsődleges és másodlagos élősködők is vannak közöttük. Az elsődleges élősködők a növényevő gazdában (pl. lepkehernyókban, bogarak lárváiban), a másodlagos élősködők (az ún. hiperparaziták) az elsődleges élősködő fürkészalkatúakban fejlődnek. A fertőzöttség mértéke szerint szorulnak vissza a károsítók (pl. a szőlőmoly tojásai).
A szőlőben élő jelentősebb hasznos szervezetek és tevékenységüket táblázatban foglaltuk össze.
Mire figyeljünk a nyugalmi időben?A szőlő nyugalmi ideje alatt, ami a lombhullástól a könnyezésig tart, néhány hónap áll rendelkezésre mindazon mechanikai növényvédelmi munkák elvégzésére, amelyek célja a szőlőtőkék felkészítése a következő tenyészidőszakra. A szőlőskertekben számos betegség és kártevő telel át a tőkék különböző részein (szőlőtörzs, tőkefej, kordonkarok, kéregrepedések), a talaj felszínén vagy a talaj felső rétegében. Ezeknek az áttelelő alakoknak a gyérítésével eredményesen csökkenteni tudjuk a következő évi kezdeti fertőzések mértékét. A szőlő téli metszése során keletkezett nyesedéket az azon esetleg telelő kártevők – levél-, gubacs- és takácsatkák, amerikai szőlőkabóca tojásai, pajzstetvek, szőlőilonca lárvái) és kórokozók (szőlőlisztharmat, feketerothadás, fenésedés, feketefoltosság, eutípás megbetegedés) – megsemmisítése céljából gondosan szedjük össze és távolítsuk el a szőlősorokból, vagy felaprítva forgassuk a talajba. A metszést és a mechanikai növényvédelmi munkákat követően a szőlőben esedékes első növényvédelmi kezelés a tél végi lemosó permetezés, amivel még a rügyfakadás előtt tovább csökkenthetjük a szőlőtőkéken áttelelt károsítók egyedszámát, illetve a kórokozók első tavaszi fertőzési forrásait. |
