A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nébih. A szentgyörgyvölgyi esethez hasonlóan ezúttal is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében. A hatóság kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli.

A Szentgyörgyvölgyön 2025. január 24-én megállapított kiskérődzők pestise járványkitörés után újabb Zala vármegyei településeken, Nagymétnekpusztán és Lentiben merült fel a betegség gyanúja.
Az eddigi információk alapján a szentgyörgyvölgyi telepről személyi mozgással, illetve a széna szállítása révén kerülhetett be az állományokba a betegség. A járványügyi nyomozás során a takarmányszállításról azonban az állattartók csak késve tájékoztatták a hatóságot, ezért már mindkét telepen tüneteket mutató állatokat találtak a helyszínre érkező állatorvosok.
A betegség terjesztésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közvetlen és közvetett találkozása játssza, így különösen nagy kockázata van az élőállat-kereskedelemnek, az állatszállításnak, valamint a ragályfogó tárgyaknak. A már beteg állatok rendkívül nagy mennyiségű vírust üríthetnek, ami még tovább növelik a terjedés kockázatát.
Fontos, hogy az állattartók azonnal jelentsék, ha állataikon a betegség tüneteit észlelik, vagy bármilyen kapcsolatba kerültek az érintett gazdaságokkal.
A kiskérődzők pestise járvány közvetlen és közvetett gazdasági kára óriási mértékű lehet. Azt enyhíteni, elérni a hazai és a nemzetközi korlátozások feloldását, csak az előírt állategészségügyi intézkedések szigorú betartásával lehet!