Egy jól kialakított kertben nemcsak munka vár ránk, hanem hívogató padok, pihenőrész is, ahol szívesen ücsörgünk a tavaszi napsütésben, madárdalt hallgatva. Már maga a természet közelsége üdítően hat a lelkünkre, a jól végzett munka öröméről nem is beszélve. Ezen kívül más kedvező hatásai is vannak a kerti munkának a mentális egészségünkre.

Amikor az elvégzendő feladatra koncentrálunk, megszűnnek a negatív gondolatok, helyette békés megelégedettség uralkodik el az emberen. Én a gyomlálást kimondottan stresszoldó tevékenységnek tartom, persze csak azzal a megkötéssel, hogy nem törekszem tökéletes gyommentességre.
Amikor pedig látjuk a munkánk eredményét, a szépen fejlődő növényeket és a rendezett, harmonikus kertet, jogosan vagyunk elégedettek magunkkal, javul az önbecsülésünk. A kétkezi munka eredményeként pontosabban érzékeljük, mi az érték és mi a cél. Kertészkedéssel emelkedik a testünkben a boldogsághormonok, a dopamin és a szerotonin mennyisége, a jó érzéseknek megvan az élettani háttere is. Később, nyáron és ősszel pedig a saját terményeinket ehetjük abban a biztos tudatban, hogy egészségesek, és semmi mással nem összehasonlíthatók, hiszen mi fáradoztunk velük.

A kertben végzett munkák legtöbbje koncentrációt is igényel, ami javítja az összpontosítási képességünket. Amikor a metszésre, palántázásra, öntözésre figyelünk, megtanuljuk, hogyan koncentráljunk arra, ami előttünk van és nem hagyjuk elkalandozni a figyelmünket.
A fizikai munka, mint az ásás, gereblyézés, kapálás, nemcsak a kalóriákat égeti, hanem ugyancsak pozitív hatású a mentális egészségünkre. A rendszeres mozgás enyhíti a szorongást, csökkenti a stresszt, és jótékonyan segíti az életfolyamatokat, a fizikai, mentális és lelki egészséget. Nem véletlenül hangsúlyozzák mindig a fontosságát.
Az immunrendszerünk is fölpezsdül, amikor a friss levegőn tartózkodunk és természetes fény ér bennünket. A napsugárzás hatására D-vitamin képződik a szervezetünkben, ami segít a krónikus betegségek megelőzésében. Attól sem kell félnünk, hogy bekoszoljuk a kezünket, hiszen a talajban élő számos baktérium igen hasznos az egészségünk szempontjából: bizonyítottan enyhítik az olyan kellemetlen betegségek tüneteit, mint az allergia, asztma, pikkelysömör (pszoriázis).

Családtagjainkat, barátainkat, szomszédainkat is bevonhatjuk a kerti munkába, ezáltal szorosabbá fűzhetjük a kapcsolatainkat. Közös célért munkálkodva közelebb kerülünk egymáshoz, elsimíthatók az esetleges nézeteltérések, tanulhatunk egymástól.