0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Súlyos intézkedések a magyar állatállomány védelmében

Az utóbbi időben a magyar mezőgazdaságot súlyosan érintő járványhelyzet alakult ki, amely különösen a tejelőállományt és a sertésállományt veszélyezteti.

Dr. Sótonyi Péter, az MTA doktora, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a Magyar Mezőgazdaságnak adott exkluzív interjúban tájékoztatott a helyzet súlyosságáról és a hatóságok által hozott intézkedésekről.

Fotó: Pixabay

Dr. Sótonyi Péter elmondta, hogy a jelenlegi állapot szerint a magyar tejelőállomány egy százalékát már ki kellett irtani és likvidálni. „Maradt még 99 százalék. Ezt a 99 százalék tejelőállományt nem beszélve még a sertésállományunkról kell megóvni” – hangsúlyozta a rektor. A hatósági állatorvosok által hozott előírások és szabályok betartása kulcsfontosságú a járvány megállításában.

A legfontosabb intézkedések között szerepel a telepek teljes zárása, ahol a ki- és belépés csak fekete-fehér öltözőn keresztül lehetséges.

Dr. Sótonyi Péter kiemelte, hogy ezzel az emberi kockázatot minimalizálják, de vannak olyan tényezők, mint például a szél általi terjedés, amit nem lehet teljes mértékben befolyásolni.

A ragályfogó tárgyak fertőtlenítése és a „katasztrófaturizmus” elkerülése szintén elengedhetetlen a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Éppen ezért az országban az állatmozgásokat is minimalizálták, bár a vágóhídra szállítás továbbra is engedélyezett.

A járvány felszámolása során a tetemek elhelyezése komoly problémát jelent. A kisbajcsi és a levéli telepek felszámolása megtörtént, de a dunakiliti és a darnózseli telepek esetében még keresik a megfelelő helyet a tetemek elföldelésére. A lakossági tiltakozás érthető, de a törvény adta lehetőségeket kell kihasználni a tetemek eltemetésére. A felmerült elégetés ötlete még nagyobb problémát jelentene, mivel az hatalmas füstfelhőt okozna, ami a lakosság számára elviselhetetlenné tenné az életet, és nemzetközi tiltakozást is kiválthatna.

A rektor úr hangsúlyozta, hogy a tetemek szabályszerűen kerülnek eltemetésre, fertőtlenítőoldattal és -szerrel, szalmával és földrétegekkel, hogy a képződő gázok távozni tudjanak, és ne okozzanak robbanást.

A telepek zártságát a katonaság és a rendőrség biztosítja, a vadászok pedig a vadállomány telepektől való távol tartásában segítenek. A vadállományt folyamatosan ellenőrzik, a vadállatokból is rendszeresen vérmintákat vesznek.

Dr. Sótonyi Péter kiemelte, hogy a hatóságok felkészültek a helyzet kezelésére, de a lakosság együttműködése is elengedhetetlen. A tetemek felelőtlen szállítása csak súlyosbítja a problémát. A rektor úr figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül megóvni az állatállományt, az az ország exportlehetőségeinek elvesztéséhez és felmérhetetlen gazdasági kárhoz vezethet.

További friss híreinket itt olvashatja a betegségről.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: