Elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű, könnyen kezelhető. Már hosszú évtizedekkel ezelőtt is a lóversenysport volt az elsődleges hasznosítási célja. Kiváló szabadidő- illetve túraló, eredményesen megállja a helyét a lovastusában és a fogathajtásban, továbbá közkedvelt szereplője a huszár hagyományőrzésnek is. Egy gyors, kitartó, jó küzdőképességű magasfélvér, amelynek nevét olyan kiváló egyedek öregbítették, mint az 1936-os berlini olimpia lovastusa delegációját erősítő Pandur, Irány és Legény; a varsói félvér-akadályversenyt nyerő Szépfiú, a Pardubicében sikeresen szereplő Dezentor, a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt kimagaslóan szereplő Aranyálom a fogatsportban Európa- és világbajnok Széplak VII, Filou V és Solymász I, vagy a kétszeres kettes fogat-világbajnok Bella.
Tovább lovagolva a 2025-ben magyarországi tenyésztőegyesülettel rendelkező – az MLOSZ kötelékéhez tartozó – fajták patanyomain, ezúttal a kisbéri félvér kap kitüntetett figyelmet. Megismeréséhez Dr. Pataki Balázs, Magyar Ezüst Érdemkereszttel, Konkoly-Thege díjjal, Kozma Ferenc díjjal és Széchenyi Emlékéremmel kitüntetett címzetes egyetemi docenst hívtam segítségül, aki alapítója, majd 11 évig ügyvezetője volt a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesületnek. Jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem oktatója, ami mellett aktívan tevékenykedik: több tenyésztőszervezetnél segíti a hazai lótenyésztés-szervezést, és a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége delegáltjaként tagja az Őshonos Haszonállat Génmegőrzési Tanácsnak.
Császári és Királyi Katonai Ménes Kisbér
A XVIII-XIX. században a hazai lótenyésztés kiemelt szerepkörének – és jövedelemforrásának – számított a birodalom hadseregének megfelelő mennyiségű és minőségű lóval való ellátása. Ahhoz, hogy az ágazat a katonaság igényeinek a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legjobban meg tudjon felelni elengedhetetlen volt a megfelelő környezeti feltételek biztosítása és a jó genetikájú fedezőmének bevonása. 1850-es évek elejére világossá vált, hogy ezen összetett célok megvalósításához a már meglévő állami ménesek (Mezőhegyes 1785, Bábolna 1789, Radautz 1792, Piber 1798) nem elegendőek és szükség van egy új létrehozására. A kérdés már csak az volt, hogy hol.
A Komárom-Esztergom vármegyei, Győrt és Székesfehérvárat összekötő út mentén – földrajzilag kedvező helyen, Bábolna mellett, Bécs közelében – fekvő településen a Batthyány család 1758/59-ben szerzett területeket és alakított ki egy – a maga korában és nemében kiemelkedőnek számító – fejlett infrastruktúrájú gazdaságot. A birtokot a szabadságharcot követően kobozták el Batthyány Kázmértól és testvérétől, – az angol telivér tenyésztőként és futtatókén tevékenykedő – Gusztávtól büntetésképpen a felkelésben való szerepvállalásukért. Hardegg néhány hét leforgása alatt – július 22-re – elkészítette a jelentést, amit négy nap múlva már a miniszteri értekezlet elé terjesztettek.
A kitüntetett jelző egyértelműen az akkora már hazánkban – Széchenyi és Wesselényi révén – meghonosodott angol telivérre utalt, azonban ekkora létszám összehozása még a Monarchia számára is megoldhatatlan feladatot és anyagi terhet jelentett.
