0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 2.

Alomanyagok és alternatívái a baromfitenyésztésben

Elkerülhetetlen az alomanyagok használata a termelés során a baromfitenyésztésben. Mindenki igyekszik az adott állat igényeit kielégíteni úgy, hogy a termelés ne essen vissza és közben a költségek ne lépjenek túl egy bizonyos határt.

A tartásmód, valamint a tartott egyedek igényei nagyban befolyásolják, hogy mivel almozunk egy termelési ciklus során. Egy jól kiválasztott alom­anyaggal sok problémát tudunk elkerülni, legyen az egészségügyi (talpfekély, bélelzáródás, toxikózisok stb.), illetve az unalom okozta kihívás (egymás csipkedése).

Többször előfordul, hogy esznek is belőle, így a struktúrája és a mérete is nagyon lényeges. A problémák prevenciója mellett a végső termelési mutatókra és az összesített eredményekre is jótékony hatással lehet az alom­anyag, hiszen több piaci rést is be lehet célozni, illetve maga az elhullási százalék is jelentősen csökkenthető.

Több szakirodalom is kiemeli az alom fontosságát a termelésben. Az általános konszenzus szerint az alom olyan anyag, amely száraz, nedvszívó, rugalmas, könnyen leadja a nedvességet és a leglényegesebb, hogy penész- és pormentes. A felsoroltak minimumkövetelménynek számítanak a kiválasztás során, miként további fontos tényezők az elérhetőség és természetesen az ár is. Mikor a teljes ráfordítást nézzük, a takarmány mellett nagyobb arányt az alom­anyag beszerzése tesz ki. Itthon főleg a következő anyagokkal találkozhatunk a mindennapos termelésben:

  • szalma – főleg búzaszalma, legszélesebb körben elterjedt, olcsó, könnyen kihelyezhető a gépesítésnek köszönhetően; azonban nagy veszélyforrást is jelent megbetegedéseknél, könnyen felveszi a nedvességet és ezzel ellentétben nehezen is adja le;
  • faforgács – elterjedt, főleg puhafa forgácsát használják, viszonylag olcsón lehet hozzáférni, azonban durva felülete hajlamos mikrosebeket ejteni az állat lábán, így a talpfekély kialakulása nagy mértékben megnő;
  • szárított kukoricaszilázs – a takarmányozásra nem megfelelő szilázst tudják használni, viszonylag olcsó, jól használható;
  • lignocellulóz – finom fűrészpor pelletált formában, könnyen szárad, azonban a beszerzési ára magas, sok esetben ezért nem is használják.

Érdemes alternatívákat keresni

Ezek az anyagok kielégítőek lehetnek a nevelés, termelés során, azonban a termelésben nagy profitkiesést jelent a leggyakoribb baromfibetegség, a talpfekély, amely nemcsak nagy elhullási százalékot jelent, hanem egy olyan piaci rés meglétét is, amit a termelők sikertelenül igyekeznek betölteni. A talpfekély megjelenésének az esélye exponenciálisan növekedhet a nem megfelelő alomanyag használatával.

Polimer pelletek tojáshéj- és trágyahamuból mint töltetlékanyag (McGauran, Dunne, Smyth & Cunningham 2020)

Mivel bármikor előfordulhat a hibázás esélye, így érdemes olyan alternatívákat keresni, amik tudják hozni a kívánt paramétereket, miközben a költségeket a lehető legalacsonyabb szinten tartják. Emellett mellhólyag és egyéb lábdeformációk is megjelenhetnek, nem beszélve a légúti megbetegedésekről, amiket a nagymértékű por és egyéb toxinok jelenléte okozhat.

Napjainkban jellemző, hogy a növénytermesztés egyre kiszámíthatatlanabb (éghajlati vagy egyéb okok miatt), illetve a gazdasági körülmények is drasztikusan megváltoztak, amit sokszor a jó szándék vezérel.

Utóbbira példa a faipart érinti, ahol a környezettudatosság nevében a fakivágások csökkentése és ezáltal a fa alapanyagot használó gyárak bezárása papírhiányt, annak vonzataként pedig forgácsdeficitet eredményezett. A mű­anyag hulladékok csökkentése érdekében tett lépések következményeként a papír vált jelentős pótló anyaggá. Több kutatás is indult, hogy a fennálló lehetőségek közül milyen új, alternatív alom­anyagot tudnánk behozni a termelésbe, azoknak milyen pozitív és negatív oldala van.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: