0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 1.

Nagyvárosban családtagként? A weimari vizsla

Hazánkban korábban a weimari vizslát elsősorban a vadászok használták. Az utóbbi években azonban egyre gyakrabban látjuk nagyvárosainkban kedvtelésből tartott kutyaként, amelynek egyik oka nyilvánvalóan a szembetűnően mutatós, elegáns megjelenése. Felmerül azonban a kérdés, hogy a fajta mennyiben alkalmas nagyvárosi tartásra, például hatalmas mozgásigénye városi tartás mellett kielégíthető-e.

A weimari vizsla fajta eredetét nem tudjuk pontosan, az egyetlen bizonyosság az, hogy a 19. század elején a Weimari Hercegségben vadászkutyák voltak, amelyek a Weimaraner nevet viselték.

Hercegi vadászatokra nemesítve

Eisenach herceg szerette a vadászatot, és vadászai tenyészthették ki a fajtát a bracke fajták felhasználásával. (Bár a bracke kutyák csoportja morfológiailag nagyon különböző, használatukra vonatkozóan Georg Ludwig Hartig 1812-ben megjelent szakkönyvében azt olvashatjuk, hogy „A feladatuk az, hogy az erdőben vagy a mezőn végzett gondos kutatással minden faj vadászatára törekedjen, és hangosan üldözze mindaddig, amíg a vadászok a vadat le nem lövik, vagy… el nem fogják”.) A weimari vizsla fajta jellemzőit a 19. század végén (1897-ben) írták le, és azóta tenyésztik tisztavérben.

A fajta széles körben elterjedt az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban. A vadászat mellett őrző-védő, mentő- vagy terápiás kutyaként is használják, az USA-ban népszerűek mint rendőrségi- és kábítószer-felderítő kutyák.

A weimari vizsla intelligens, élénk, nagyon bátor és magabiztos kutya. Vadászkutyaként sokoldalú, szenvedélyes, lelkes vadász, a más fajtáknál esetlegesen előforduló idegesség és túlzott temperamentum nélkül. Idegrendszere kitűnő, kifejezetten jó lövésálló fajta. Szülőföldjén, Németországban a vadászatban és a vízmunkában való megbízhatóságát, valamint a lövés utáni kitűnő munkakészségét emelik ki. Az idegenekkel szemben a weimari vizsla meglehetősen óvatos. Sok egyede „egygazdás”, vagyis csak a gazdájának engedelmeskedik, a család többi tagját legfeljebb többé-kevésbé tolerálja.

A kölykök szemszíne élénk kék

Az alakja karcsú, de izmos, a fej keskeny, a pofa hosszú. A fajta egyedeinek lógó fülei meglehetősen nagyok, az alján elkeskenyednek, és a száj sarkáig érnek. Szőrszíne ezüstszürke, szürke vagy egérszürke, vagy ezeknek a színeknek az átmenetei. Jellemzője, hogy a kiskutyák szemszíne élénk kék, ami később borostyánszínűvé válik. Azokban az országokban, ahol a törvényhozás ezt lehetővé teszi, a vadászatra használt egyedeknél a farkat kurtítani lehet. Hosszúszőrű változatban is tenyésztik. A kanok marmagassága 59-70 centiméter (ideális a 62-67 centiméter), a szukáké 57-65 centiméter (ideális az 59-63 centiméter). Élőtömege a kanoknál 30-40, a szukáknál körülbelül 25-35 kilogramm. (Összehasonlításként a magyar vizsla hasonló adatai: marmagasság, kanok: 58-64 centiméter, szukák: 54-60 centiméter; súly, kanok: 24-30 kilogramm, szukák: 22-26 kilogramm.) A fajta statisztikai élettartama 9 év, bőven találunk azonban ennél idősebb egyedeket is.

Mozgásigény: naponta legalább két óra

Ha nagyvárosban, „családtagként”, társkutyaként problémamentesen akarunk weimari vizslát tartani, akkor egyrészt kiskutyát vegyünk, másrészt a mozgásigényét (napi minimum két óra!) feltétlenül ki kell elégítenünk. Családi kutyaként kölyökkorától kezdve nagyon következetes oktatásra van szüksége kutyaiskola vagy kutyavezető segítségével, hiszen a kutya karakterének fejlődése nemcsak a génektől, hanem az oktatástól, a szocializációtól és a környezettől is függ. A képzésben a weimári vizsla magas követelményeket támaszt, az oktatás erélytelenségét kihasználja.

Mivel igazi vadászkutya, a kutyaiskola látogatása messze nem elegendő ahhoz, hogy kirobbanó energiáját levezethesse, ezért további edzést és foglalkoztatást igényel. Az a weimari vizsla, amelyiknek nincs olyan feladata, amely fizikailag és mentálisan is leköti, gyorsan problémás kutyává válhat.
Forrás: Kistermelők Lapja