Már a 16. században is volt majorság a környéken, majd a birtokosai közt tudhatta a Kanizsai és Nádasdy családokat, az államosításig pedig az Esterházyak birtoka volt Győr-Moson-Sopron vármegyei Csapod határában lévő Göbös-major.
Ma is áll az Esterházy-istálló
A Kisalföldi erdőgazdaság 1998-ban a Csapodi Tsz-től vásárolta meg, és több lépésben alakította ki a jelenlegi ökoturisztikai központot. A hajdani épületekből csak a majdnem 300 éves, még az Esterházyak által építtetett istálló maradt meg, az erdőgazdaság ugyanis úgy döntött, hogy a majorság egyik fő tevékenysége a lótenyésztés, lótartás lesz. A téesz időkben szarvasmarha-istállóként, juhhodályként szolgáló épület felújításakor azonban arra törekedtek, hogy ahol lehetett, megőrizzék az eredeti elemeket, ha pedig ez nem volt lehetséges, akkor az eredeti stílust vagy hangulatot varázsolták újjá. A megőrzött szép boltívek, valamint az akác fakockából lerakott padló a régi korok hangulatát idézi. A boxos lóistállót jelenleg az erdőgazdaság 13 saját lova és 13 bérben tartott ló népesíti be. A két lovász pedig nemcsak az állatokat látja el, hanem lovagolni tanítja a kijáró gyerekeket. Van dolguk, hiszen hetente 60-80 gyerek élvezi a lovaglást Göbös-majorban, a 2007-ben épített fedeles lovardának köszönhetően már télen is – tudtuk meg Skerlecz András erdészeti igazgatótól, amikor ott tartottuk A Mi Erdőnk kiadványunk szerkesztőbizottsági ülését.

Fotó: Csatlós Norbert

Fotó: Csatlós Norbert
A Kapuvári Erdészet igazgatója azt is elmondta, hogy lovastáborokat, a vadászkamarával karöltve általános vadásztáborokat, és persze erdei iskolás táborokat egyaránt szerveznek.

Fotó: Csatlós Norbert




