Az különbözteti meg az ünnepnapokat a normál hétköznapoktól, hogy ünnepléshez méltó ételeket eszünk, különlegesebb italokat iszunk, mint egy átlagos hétköznap; kellemes elfoglaltságokat választunk és feldíszítjük a környezetünket. De az ördög sosem alszik, ezért jobb, ha éberen őrizzük lakhelyünk békéjét és biztonságát.
A téli napforduló évezredek óta egyet jelent az ünnepléssel. Már az ókorban is vittek az emberek néhány örökzöld ágat az otthonaikba, hogy feldíszítsék a teret. Együtt ettek és vigadtak a rangbéli hovatartozásukat néhány napig félretéve. Apró figyelmességekkel készültek szeretteiknek, barátaiknak. Azóta sok minden megváltozott -többek között megszületett a karácsony-, ezért sokan már nem is tudják, mit ünneplünk ilyenkor. A természet határtalan erejét, a megújulásra való rendíthetetlen képességét, azt, hogy megpihen egy időre, összegyűjti energiáit, hogy aztán újult erővel törjön elő tavasszal. Az örökzöldeket azért vitték be a házakban, mert a túlélést, az örökkévalóságot, és a reményt szimbolizálták, mivel ezek a növények még a cudar időjárás ellenére is zöldek tudtak maradni.
Fenyők
Ha saját fánkról vágunk le ágakat -amit nem permetezünk-, akkor nyugodtak lehetünk, a luc-, illetve az erdei fenyő leveleiből még akár egy-egy csésze teát is készíthetünk. Viszont az árusítóhelyekről beszerzett fenyők nagy valószínűséggel peszticidekkel kezeltek, ezeket nem szabad semmilyen formában elfogyasztani.
Magyal
A druidák használták először házaik díszítésére. Az ókori rómaiak sem vetették meg, sőt szentnek tartották, a szaturnália elmaradhatatlan kelléke volt. És mivel ez a pogány ünnep volt a karácsony „elődje”, mikor a keresztények megalkották a karácsony „szabályait”, a magyal szívesen látott dekoráció maradt és fokozatosan a karácsony szimbólumává vált. Manapság is népszerű bogyós ágacskáival díszíteni az ajándékokat, illetve a karácsonyi asztalt. Nagyon fontos megjegyezni, hogy étvágygerjesztő piros bogyói mérgezőek az emberre és a házikedvencekre is. Bogyói könnyen lehullanak, és elgurulhatnak, így gyermekek és háziállatok is könnyedén hozzáférhetnek.
Fagyöngy
A skandináv mitológiában a béke hírnökének tartották, ezért a fagyöngy alatt találkozó ellenségek nem támadhattak egymásra, és egy napra kötelesek voltak fegyverszünetet kötni. Aztán kicsit modernizálták a fagyöngy hatásait, romantikusabb színezetet kapott, az angolok például úgy vélik, hogy azok, akik a fagyöngy alatt csókolják meg egymást, egy éven belül egybekelnek és szerelmük örökké fog tartani. Kár, hogy bogyója erősen mérgező, semmilyen körülmények között nem szabad megkóstolni.



