Miközben a borok évszázadokon át kulcsszerepet kaptak a gyógyításban, a borral való gyógyítás, a vinoterápia, sajnálatos módon mára kiszorult a terápiából. Történt mindez annak ellenére, hogy számos bornál a modern kutatások is bebizonyították, hogy mértékkel fogyasztva kedvező élettani hatásúak.
Nem csupán borgőzös megállapítás az, hogy a Tokaj szőlővesszein érlelődött aszúszemek nedve gyógyító erejű. Kevesen tudják, hogy kicsit visszaugorva az időben a tokaji aszú a patikák féltve őrzött gyógyírja, egyben gyógyszer is volt.
Persze a borokat már az ókorban is használták gyógyszerként vagy gyógyszer-alapanyagként. Kutatók egy kb. 5000 éves leletben találtak gyógybor-maradványokat az ókori Egyiptom területén, de írásos bizonyítékok támasztják alá a gyógyborok létét és alkalmazását az ókori Rómában is. A leírások alapján gyakran áztattak koriandert, ánizst, mirtuszt és mentát a borokban. Később, a középkorban a víz szennyezettsége miatt külön jelentősége volt a borok és bennük kiáztatott gyógynövények baktériumölő hatásának.
Zhang Simiao, a Tang-dinasztia korának nagy orvosa a gyógyborral kapcsolatban azt a nézetet vallotta, ha valaki télen, egészen a tavasz elejéig mindennap néhány adag gyógybort fogyaszt, akkor a betegségek nem fogják zavarni.
A füves, illatosított borok a középkorban is nagy szerephez jutottak. A leggyakrabban áztatott növények: benedekfű, borókabogyó, angelika gyökér, ánizs,bodza, parlagi rózsa, fekete áfonya, csipkebogyó, citromfű, ezerjófű, kálmosgyökér, rozmaring. A magyar népi gyógyászat ugyancsak nagy becsben tartotta a bort, nemcsak tisztán, hanem gyógynövényekkel keverve füvesborként, gyógyborként is. Több mint százféle füvesbor receptje található meg a korabeli szakirodalomban, melyeket a legkülönbözőbb betegségekre javasolták a pácienseknek.
