0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. január 14.

Vegyes évkezdet Spanyolországban: olcsóbb sertéshús, drágább tojás

A mezőgazdasági termelői árak 2026 elején a legtöbb agrártermék esetében meghaladják az egy évvel korábbi szinteket, ugyanakkor több területen is számottevő eltérések figyelhetők meg.

Míg a tojás ára egy év alatt 32 százalékkal emelkedett, addig a sertéshús termelői ára 33 százalékkal csökkent.

A Spanyol Agrár-, Halászati és Élelmiszerügyi Minisztérium (MAPA) országos átlagos adatai szerint az éves áremelkedések elsősorban a tojást, a borokat, a legtöbb húsfélét és a citrusféléket érintik. Ezzel szemben a gabonafélék, a rizs és a sertéshús piacán árcsökkenés tapasztalható.

forrás: Pixabay.com

A sertéshús különösen élesen tér el az állattenyésztési termékek árának általános emelkedő trendjétől. A 2026 első hetében jegyzett termelői ár a vágott súly kilogrammonként 1,34 euró, ami harmadával alacsonyabb a 2025 eleji szintnél. A heti jegyzések 2025 folyamán végig a 2024-es és 2023-as árak alatt maradtak, az áresés pedig július végétől vált hangsúlyosabbá, majd tovább erősödött az afrikai sertéspestis első kitörésének 2025. november 28-i megerősítését követően.

Ezzel szemben a többi húsféle ára jóval magasabb szinten kezdte az évet.

A marhahús különböző kategóriái 2025-ben is jelentősen drágábbak voltak, mint az azt megelőző években, és 2026 első hetében a borjúhús termelői ára 7,21 euró volt kilogrammonként, ami 23,34 százalékos éves növekedést jelent. A bárány ára 11,3 euró/kilogrammra emelkedett, a csirkehúsé 2,24 euró/kilogramm, az élő nyúl termelői ára pedig 2,63 euró/kilogrammra nőtt.

Az extra szűz olívaolaj termelői ára 2026 elején gyakorlatilag változatlan maradt, kilogrammonként 4,48 eurón állt. A borpiacon ugyanakkor továbbra is magas árszintek jellemzők: a vörösbor ára 52,36 euró hektoliterenként, míg a fehérboré 47,35 euró hektoliterenként alakult.

Fotó: Pixabay

A gyümölcsök közül a citrusfélék drágulása a legszembetűnőbb. A citrom termelői ára több mint 70 százalékkal emelkedett, a navel narancsé pedig 17 százalékkal nőtt. Emellett a golden alma és a kanári banán is magasabb áron jelent meg a piacon, mint egy évvel korábban.

Ezzel párhuzamosan a szántóföldi növények piacán általános árcsökkenés figyelhető meg. A búza, a hántolatlan rizs, a takarmányárpa és a kukorica termelői árai egyaránt mérséklődtek 2026 elején.

A zöldségfélék többsége szintén alacsonyabb áron kezdte az évet, kivételt csak az olasz típusú zöldpaprika jelentett, amelynek ára jelentősen emelkedett.
Forrás: efeagro.com

Magazin ajánló: