Az évente megrendezett Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon rendszerint 500–600 szarvasmarhát mutatnak be, amelyek a rendezvény egyik fő látványosságát jelentik. Az esemény körülbelül 600 000 látogatót vonz, köztük olyan gyerekeket is, akik korábban még nem láttak haszonállatokat – írja a Reuters.
„Tegnap este hoztuk meg a döntést, hogy a 2026-os nemzetközi mezőgazdasági kiállításon nem lesznek szarvasmarhák” – mondta kedden újságíróknak Jérôme Despey, a SIA (Salon International de l’Agriculture) elnöke.
„Ez egy történelmi döntés, amely elszomorított bennünket” – tette hozzá, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

Fotó: cottonbro studio, Pexels
A főként csípő rovarok által terjesztett bőrcsomósodáskór a szarvasmarháknál lázat és fájdalmas bőrcsomókat okoz, legyengíti az állatokat, és csökkenti a tejtermelést. Franciaországban több mint 100 járványkitörést észleltek, főként az Alpok közelében és az ország délnyugati részén.
A mezőgazdasági minisztérium közlése szerint a betegséget Franciaországban sikerült ellenőrzés alá vonni az oltásoknak köszönhetően, melybe korábban a hadsereget is bevonták. Ennek ellenére egyes gazdák minden kockázatot el akarnak kerülni, míg mások szolidaritásukat szeretnék kifejezni az érintett termelőkkel – mondta Despey.
Franciaország legnagyobb gazdaszervezete, az FNSEA – amely kedden szintén tüntetést tartott Párizsban – támogatja a kormány intézkedéseit.
A szervezők abban reménykedtek, hogy a tiltakozások nem terjednek ki a kiállításra, amelyet minden évben vezető politikusok is felkeresnek.
„A vitával nincs problémánk, az erőszakkal viszont igen” – mondta Arnaud Lemoine, a SIA igazgatója.
A kiállítás kabalafigurájaként szolgáló tehén helyett más állatokat fognak bemutatni – tette hozzá.




