Ahogy egyre több állatot bízunk egy-egy gondozó kezére, mind kevesebb idő jut az állatok megfigyelésére, betanítására. Különösen így van ez az apaállatok esetében, pedig azok öntörvényűbbek mint a nőivarú egyedek. Ne feledjük, az apaállat, bármely állatfajnál, nem csak a hozzá tartozó nőivarú egyed megtermékenyítője, hanem a faj fenntartója, ami azt jelenti, hogy a legerősebb viszi tovább a fajfenntartást. Ez genetikailag bekódolt parancs. Az apaállatok ezért verekednek életre–halálra. A mének, bikák, kanok, bakok, kosok mind ezt teszik, ha nem avatkozunk közbe.
Ahhoz, hogy gazdasági tevékenységünk kifogástalan legyen, ezeket az apaállatokat hozzá kell szoktatni az ember közelségéhez, ha szükséges, olyan segédeszközt kell alkalmazni, mellyel féken tarthatók. És ez nem a verést jelenti, bár még sokan megteszik. Ezzel a módszerrel azonban éppen az ellenkezőjét váltja ki az ember, mert az állat bosszúállóvá válik. Pillanatnyilag viszonylagos fájdalmat okoznak az állatnak, de az állat sok mindent megjegyez. Kiváló a memóriája.
Ez jutott eszembe, amikor az egyik hírlapban évek óta folyó pereskedésről számoltak be, mert egy tehenészeti telepen a fejőnőt öklelte halálra az ott lévő tenyészbika, ugyanis a fejőnőre bízták a tenyészbika elől a tehenek elhajtását.
Régebben, pályakezdő koromban a tenyészbikák orrába orrkarikát helyeztek (kb. féléves korában). Ebbe akasztott vezetőrúddal vezették a megfelelő helyre. De arra is megtanították a bikát kis korában, hogy az ilyen rúddal vezetéskor „illik” engedelmeskedni. Ezért naponta, kétnaponta rövid ideig (kb. 20-30 percig) vezették orrkarikába akasztott vezetőrúddal.
A Sárvári Állami Gazdaság kezelésében levő mesterséges termékenyítő állomáson dolgoztam. Így volt alkalmam tapasztalni, hogy nyugodt, csendes foglalkozás mellett engedelmesek voltak a 800–1000 kg-os bikák. Természetesen valamennyi tenyészbika orrában volt karika.
A Kistermelők Lapja szeptemberi számában jelent meg egy rövid cikk a kárpáti borzderes szarvasmarhafajtáról, melyben bemutatnak egy tenyészbikát, az állat orrában ott van az orrkarika. Ha végigolvassuk a rövid cikket, akkor kiderül, hogy a korábban harciasnak tartott tenyészbikák könnyedén kezelhetők, annak ellenére, hogy az év 365 napján tető nélkül, szabadtartásban élnek. De ettől függetlenül mai is „veszélyes üzemnek” számít a bikatartás.
Az előzőhöz közel hasonló eset tenyészbakoknál is előfordulhat, függően attól, hogy szarvalt, vagy suta az a bak. Háromévi tartás után meghirdettem egy bajor barna tenyészbakom értékesítésére. A vevő, saját állítása szerint, több éve foglalkozott kecsketenyésztéssel. Kicsit szomorúan váltam meg a baktól, mert sok jó gidát nemzett.
Amikor készül valaki bemenni, felágaskodik a hátsó lábaira, majd teljes súlyával az érkezőnek vágódik. Kecskéknél ez a támadás jele, melyet verekedés során alkalmaznak. El lehet képzelni, hogy egy bak, mely a példa esetében 110 kg-os volt, milyen sérülést tud okozni. Korábban is tett ilyet, de akkor embert nem támadott, hanem visszazökkent a négy lábára és minden rendben volt. A beszélgetés során kiderült, hogy az új tulajdonosok, ezt a mozgássort játéknak vélték és minden alkalommal a bakot ököllel fejbe vágták (tehát a bak szerint, felvették vele a harcot és nem „játszani” akart).
A bakot visszavásároltam, tízéves koráig élt és nemzett ivadékokat, de csak nagy nehezen, többéves munkával sikerült valamelyest leszoktatni a támadásról, de ha idegen ment be a karámba és hátat fordított neki, azonnal megtámadta. Szerencsére a bak szarvtalan (suta) volt, így nagyobb bajt nem tudott okozni.
A tenyészbakokról szólva, meg kell említenem, hogy az Egyesült Államokban a kecsketartók csak szarvatlan (suta) tenyészbakot tarthatnak a sérülések elkerülése végett.
Tudom, sokan meglepődnek az ajánlatomon: fiatal korában az apaállat mellé tegyenek herélt bakgidát. A gida segítségével nyugodt apaállatokat nevelhetünk, ugyanis a tenyészbakok a kistermetű állatokra jobban figyelnek. A gida szívesen ropogtatja a száraz kenyérfalatokat, aminek adagolásával néhány nap alatt könnyen kézhez szoktatható. A vele együtt élő apaállat rövid idő után érdeklődővé, kezessé válik. Az állatokat szájukon, illetve a gyomrukon keresztül sok mindenre meg tudjuk tanítani.
