0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 1.

Fontos tudnivalók, melyekről sok horgász hajlamos megfeledkezni

A február vége horgász szemszögből mindig különös fontossággal bír: ekkorra esik a fogási naplók leadási határideje, illetve több, főleg a pergető horgászok körében népszerű halfaj általános fogási tilalma is ilyenkor lép életbe. Emlékeztetőnk következik.

Noha a magyar horgászok iratai közt jellemzően már ott lapul a horgászkártya, ez távolról sem jelenti azt, hogy ettől kezdődően papíralapú okmányokra sincs már szükségük. Az állami horgászjegyre és a fogási naplóra a korábbi évekhez hasonlóan idén is nyomtatott formában tehetnek szert a sporttársak. Fontos tudni:

azok, akik nem szeretnék dupla áron kiváltani a 2020-as évre szóló engedélyüket, február 28-ig adhatják le a tavalyi fogási naplójukat az illetékes horgászegyesületnél, illetve horgászboltban.

Az okmányban minden esetben jelölni, illetve összesíteni kell a horgászattal töltött napokat, emellett fel kell tüntetni a kifogott – vissza nem engedett – halakat, és be kell írni az adott vízterülettel kapcsolatos adatokat is. És ha már a halaknál tartunk: március elsején kezdődik a balin, a sügér, a fogassüllő és a kősüllő fajlagos fogási tilalma, így érdemes kihasználniuk a pergető horgászoknak a következő néhány napot. Illik ugyanakkor szem előtt tartaniuk, hogy a február első napján kezdődött csukatilalom március utolsó napjáig tart.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu