A közel-keleti konfliktus hatására emelkedő üzemanyagárak komoly kihívás elé állították Thaiföld több milliárd dolláros halászati ágazatát. A halászok szerint a jelenlegi költségszint mellett a hajók működtetése rövid időn belül gazdaságtalanná válhat – írja az esmmagazine.com.
Az ország legnagyobb halászkikötőjében, a Thai-öböl partján fekvő központi tartományban a halászhajók több mint fele már kikötőben vesztegel. Azok a hajók, amelyek még dolgoznak, várhatóan néhány napon belül szintén leállnak – mondta Jumpol Kanawaree, a Samut Sakhon-i Halkereskedők Szövetségének elnöke.

A szakmai szervezet szerint április első felében akár az is előfordulhat, hogy nem lesz elegendő hal a piacon, mivel a halászok nem tudják fedezni a működési költségeket, beleértve a legénység és családjaik megélhetését.
A thaiföldi pénzügyminiszter közlése szerint a kormány támogatási csomagot készít elő a halászok számára. Ennek részeként B20 biodízelt és pálmaolajat biztosítanának a további áremelkedések mérséklése érdekében.
A dízel ára jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban. Februárban még 29,94 thai bát volt literenként, majd a támogatások megszűnését követően 38,94 Thai bátra nőtt. A halászok szerint, ha az ár eléri a 40 thai bát/liter szintet, a halászati tevékenység fenntarthatatlanná válik. (1 thai bát = 10 magyar forint)
A növekvő költségek miatt egyes halászok már most is módosítják működésüket. Lassabban hajóznak, hogy üzemanyagot takarítsanak meg, ami azonban a fogások csökkenéséhez vezet.
A Samut Sakhon-i halpiacon naponta mintegy 800 tonna halat értékesítenek 22 tengerparti térségből. A jelenlegi helyzetet a szakma az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válságaként értékeli, amely még a koronavírus-járvány hatásait is meghaladja.
A halászok szerint, ha a költségek tovább emelkednek, a hajók tömeges leállása elkerülhetetlenné válik.


