A mezőgazdaság fenntarthatósága ma már nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági kérdés is, különösen a száraz és félszáraz térségekben. Egy a sciencedirect.com-on megjelent tanulmány egy délkelet-spanyolországi, mediterrán kertészeti szövetkezet működését elemezte abból a szempontból, mekkora a termelés karbon- és vízlábnyoma, és milyen konkrét lépésekkel lehet ezt csökkenteni. A vizsgált szervezet főként üvegházi zöldségtermesztéssel foglalkozik, ezen belül a paradicsom a meghatározó termék.

A szerzők a 2022-es év adatai alapján mérték fel a szövetkezet környezeti teljesítményét, nemzetközi szabványok szerint. Ez azért fontos, mert így pontosan azonosíthatók azok a pontok, ahol a legnagyobb a környezeti terhelés, és ahol a legnagyobb javulás érhető el.

Az eredmények szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának legnagyobb része az áramfogyasztáshoz kötődik. A teljes karbonlábnyom 76,26 százaléka a vásárolt villamosenergiából származott, elsősorban a hűtőházi és feldolgozási műveletek miatt. Ez jól mutatja, hogy az intenzív kertészeti rendszerekben az energiafelhasználás legalább akkora kérdés, mint maga a termesztés. Emellett a hűtőrendszerekben használt hűtőközegek is számottevő terhelést jelentettek, noha kisebb mennyiségben kerültek a rendszerbe.

A vízlábnyom elemzése még egyértelműbb képet adott. A teljes vízfelhasználás több mint 99 százalékát, vagyis a legnagyobb vízterhelést maga a nyersanyagtermelés, főként a paradicsomtermesztés okozta. Ez azért lényeges, mert azt mutatja: a vízgazdálkodást nem elég a csomagoló- és feldolgozóüzem falain belül javítani, a termelési lánc elején kell beavatkozni.

Leghatékonyabb megoldások

A kutatók több olyan intézkedést is azonosítottak, amelyekkel érzékelhetően csökkenthető a környezeti lábnyom. Az egyik legfontosabb a talajnedvességhez igazított öntözés, amely a számítások szerint akár 25 százalékkal is mérsékelheti a kék vízlábnyomot. Szintén jelentős eredményt hozhat a fotovoltaikus önfogyasztás növelése: a vizsgált szövetkezet egyik központjában a napelemek éves szinten már most is több mint 60 tonna szén-dioxid-egyenérték kibocsátását kerülték el.

A tanulmány szerint ezek az intézkedések együtt, hároméves időtávon 20–30 százalékos karbon- és vízlábnyom-csökkentést tehetnek lehetővé anélkül, hogy a termelékenység romlana. Ez különösen fontos megállapítás, mert a fenntarthatósági intézkedéseket a gyakorlatban gyakran azért halogatják, mert a termelők hozamcsökkenéstől vagy versenyhátránytól tartanak. A kutatás ezzel szemben azt mutatja, hogy a jól célzott beavatkozások nem feltétlenül áldozatot, hanem hatékonyságjavulást jelentenek.

A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a környezeti terhelés csökkentése nemcsak technológiai, hanem szervezeti kérdés is. A szövetkezeti modellben különösen fontos a beszállítók bevonása, a fenntartható beszerzés, valamint az éves monitoring. A rendszeres mérés és visszacsatolás teszi lehetővé, hogy a gazdaság ne egyszeri projektként, hanem folyamatos fejlesztési folyamatként kezelje a fenntarthatóságot.

A tanulmány gyakorlati üzenete túlmutat a vizsgált spanyol példán. A bemutatott megközelítés más száraz és félszáraz térségekben működő kertészeti szövetkezetek számára is használható lehet, különösen ott, ahol a vízhiány és az energiafüggőség egyszerre jelent kihívást. A kutatás azt bizonyítja, hogy a karbon- és vízlábnyom együttes vizsgálata nem pusztán adminisztratív feladat, hanem olyan döntéstámogató eszköz, amely segíthet a termelés tisztábbá, hatékonyabbá és ellenállóbbá tételében.