Szerző:
Sin Bettina
Számára a lovaglás nemcsak akciójelenet, hanem életforma is. Katrics Tamás lovas kaszkadőrrel beszélgettünk.
– Kifejezetten félénk voltam. Egy nagyobb lejtőn nem mertem lemenni biciklivel, és ha édesanyám két percnél tovább fizetett a benzinkúton, már attól tartottam, hogy elrabolták. A változás akkor kezdődött, amikor a családommal Tinnyére költöztünk.

Nyolc-kilencévesen, autodidakta módon, afféle gyermeki hóbortként kezdtem el lovasíjászattal foglalkozni. Saját készítésű íjjal gyakoroltam, kézzel elengedett bicikliről nyilaztam, és közben mélyen elmerültem a honfoglalás korának világában. Hetedikes koromban hallottam először Kassai Lajosról, majd később lejártam hozzá edzeni Kaposmérőre, a Kassai-völgybe. Kamaszként már egy új szintre emelhettem a tudásomat.
Akkoriban már működött a Kassai-féle kiképzési rendszer?
– A rendszer már létezett, voltak vizsgák, a teljesített szintet jelölő színezett kaftánok, de maga a lovasíjász sportág még alakulóban volt. Ez a továbbtanulásomat is meghatározta. A Testnevelési Egyetemre jelentkeztem, hogy a modern sporttudomány tudásanyagát hozzá tudjam illeszteni a lovasíjász-hagyományokhoz. Testnevelő edző szakon végeztem, lovasíjász szakedzői diplomával – elsőként az országban.
Hogyan formálta a lovasíjászat a személyiségét?
– Számomra a lovasíjászat nem csupán sportág, hanem harcművészet. A mai világban a Kassai-völgy egy különleges, természetes hely. Rengeteg időt töltöttem ott, és egy teljesen más életfelfogást adott. Hatással volt az életem minden aspektusára: a tanítási szemléletemre, a párválasztásomra, a munkamorálomra. Megtanított rendszerben gondolkodni, fegyelmezetten dolgozni, és ez a szemlélet a hétköznapjaimat is átszövi.
Mi volt az első munkája?

– Testnevelő tanárként dolgoztam egy szegregált általános iskolában, Piliscsabán. Sokat tanultam ott, és kifejezetten büszke vagyok az egykori tanítványaimra. Talán mások szemében nem nagy eredmény, ha valaki szakmát tanul vagy befejezi a nyolc általánost, de ezek a gyerekek értékes, ugyanakkor nehéz sorsú emberek voltak. Zseniális karaktereket ismertem meg. Tanárként különleges érzés volt rávilágítani arra, mire képesek. A nulláról kezdtük, aztán kilométereket futottunk együtt, és igyekeztem megszerettetni velük a természetet.
Ezt követően szabadabb munkákat vállaltam: személyi edzőként dolgoztam, majd csatlakoztam Pintér Tibor Nemzeti Lovas Színház társulatához, ahol kaszkadőrként vettem részt az előadásokban. A Honfoglalás című produkcióban kifejezetten szükség volt a lovasíjász-tudásomra. Akkoriban a lovas színház is újdonságnak számított. Ott ismertem meg Lezsák Levente kaszkadőr koordinátort, aki elhívott dolgozni a The Last Kingdom forgatására. A sorozatból végül nyolc év alatt öt évad készült. Itt tanultam meg igazán a kaszkadőrszakma alapjait, például a szabályos lóról esést.
Hogyan kell jól esni?

– Az első kritérium, hogy az esés „jelben” legyen, különben a kamera számára láthatatlan marad. Fontos a megfelelő nyereg is, hogy az ember szabadon tudjon mozogni. Más technika szükséges előre, hátra vagy oldalra eséskor.
A vikingekről szóló sorozatban kezdetben lovas és gyalogos kaszkadőrként dolgoztam, majd a második évadtól a főszereplő, Alexander Dreymon dublőre lettem. Hosszú időt töltöttünk együtt, számtalan harcjeleneten vagyunk túl. A negyedik évadtól fight coordinátorként is helytálltam.



