Szerző: Molnár Balázs

De vajon tényleg ennyire kell tartani tőlük, vagy csak fel van fújva a téma?

Az aligátorteknős eredetileg Észak-Amerikából származik, ahol hatalmas elterjedési területen, Kanadától egészen Floridáig megtalálható. Megjelenése valóban tiszteletet parancsoló: páncélja akár a 50 centiméteres hosszúságot is elérheti, testsúlya pedig kifejlett egyedek esetében a 15-30 kilogrammot is meghaladhatja. Tüskés farka, erőteljes, karmos lábai vannak és a hátpáncéljából hátrafelé meredő fűrészes taréjok fedik zömök testét.

A víz fenekén, az iszapba vagy a rohadó növényzet közé fúródva várja a zsákmányt, majd villámgyors nyakmozdulattal csap le rá. Ez a rendkívül gyors és erőteljes harapás az, ami miatt a faj kiérdemelte a veszélyes hírnevet és ez okozhat sérülést az emberek számára is, ha rálépünk véletlenül és megharap minket. A természetben szinte mindent elfogyaszt, amit képes legyűrni: halakat, békákat, kisebb vízimadarakat, rágcsálókat, dögöket és jelentős mennyiségű vízinövényt is.

Miért is veszélyes?

A kérdésre, hogy valóban annyira veszélyes-e, mint mondják, a válasz kettős: a vízben nem, de a szárazföldön igen. A saját természetes élőhelyén, a vízben az aligátorteknős kifejezetten békés, vagy inkább félénk állat. Ha ember közelít felé, szinte mindig a menekülést választja, elúszik vagy beássa magát az iszapba (ekkor történhet meg a korábban említett baleset). Szárazföldön veszélyesebb, mivel a haspáncélja nagyon kicsi, nem nyújt védelmet a számára veszély esetén. A teknősök többségével ellentétben nem tud behúzódni a páncéljába. Egyetlen védekezési lehetősége az aktív támadás. Ilyenkor védekező pozíciót vesz fel, fúj, és ha valamit elér, akkor nagy erővel és sebességgel harap.