A szarkák állományrobbanása leginkább nagyvárosainkban figyelhető meg. Budapesten urbanizációja, bár már az 1970-es években megkezdődött, s olyannyira sikeres volt, hogy a ’80-as évek közepére már több száz pár fészkelt itt. Ma már nem ritka, hogy akár százas csapatokban is mozognak a fővárosban az ősztől tavaszig tartó időszakban. Túlzott elszaporodásuk azonban nem kívánatos, hiszen például fészekpuszítításukkal számos védett madarunk állományát számottevően csökkenthetik.
A szarkákról, bár az ember közelébe is beköltöztek, jóval kevesebbet tudunk, mint már városiasodó fajról, hiszen ezeknek az éber és igen intelligens madaraknak gyűrűzéshez való befogása, illetve a visszafogás felettébb nehéz. Gyakorta ezért a fészekben található fiókákat jelölik, s jellemzően a dúvadirtás során puskavégre került gyűrűs példányok alapján tudunk adatokhoz jutni. Például életkorukat a vadonban nemigen ismerjük, de a szerencsésebb egyedek minden bizonnyal hosszú ideig élnek, amire mutat, hogy a legidősebb Európában vadon élő példány mintegy 22 éves volt. A magyar rekord azonban mindössze négy év, ami nyilván a kevés visszafogással magyarázható.
Madarunkról, ha nem is igazi világpolgár, elmondhatjuk, hogy a Föld jelentős részén elterjedt, ahol 13 alfaja alakult ki: nemcsak Európában, Észak-Afrikában és Ázsia jelentős részén számít közönségesnek, hanem Észak-Amerikában Alaszkától egészen Arizonáig széltében-hosszában elterjedt.
A szarkaállomány azonban nem mindenhol növekszik. Kontinensünkön Franciaországban és Oroszországban él a legtöbb pár, s mindkét helyen mérsékelt fogyás tapasztalható. Ennek okát ma még pontosan nem ismerjük, de feltehetőleg más varjúfélék szorítják ki a kevésbé agresszív rokont.
