A Rab-szigeti juh (rapska ovca) évszázadok óta jelen van a horvátországi Rab szigetén, állománya pedig hosszú időn keresztül viszonylag kevés genetikai változáson ment keresztül. A helyi tenyésztők hagyományosan nem szívesen használtak a szigeten kívülről származó egyedeket és tenyészkosokat, a földrajzi izoláció pedig szintén hozzájárult a helyi genotípus fennmaradásához – írja az agroportal.hr.
A fajta pontos kialakulásáról nem állnak rendelkezésre megbízható történelmi adatok. Külső jegyei, különösen a gyapjúfürtök és a szálak finomsága alapján ugyanakkor felismerhető a merinó típusú juhok genetikai hatása, amelyeket elsősorban a környező európai országokból importálhattak a szigetre.
Az elszigeteltség és az idegen genotípusok korlátozott bevonása megőrizte a Rab-szigeti juh legfontosabb értékmérő tulajdonságait: a kiváló konstitúciót, az ellenálló képességet, a szerény igényeket és a környezeti adaptációt. Erre szüksége is van az állománynak, hiszen a sziget gyér növényzetű, nehezen járható és helyenként kifejezetten zord területein kell megélnie.
A sziklák között keresi a táplálékot
A fajtát helyben škraparica néven is emlegetik. Az elnevezés a sziklarepedésekre, karsztos mélyedésekre utal: a juhok előszeretettel húzódnak ezek közé legelés közben, illetve itt keresnek menedéket a kedvezőtlen időjárás és a nyári hónapok erős napsugárzása elől.
A szigeti juhtartás mostoha körülményeiről történelmi adatok is tanúskodnak.
A Rab-szigeti juh a hosszú farkú, késői ivarérésű fajták közé tartozik, és eredetileg hármas (hús-, tej- és gyapjas) hasznosítású volt. Az elmúlt évtizedekben azonban a szelekció szinte kizárólag a hústermelésre, mindenekelőtt a könnyű és közepes tömegű pecsenyebárányok előállítására irányul.
Mindössze néhány nukleusz-állományban fejik az anyajuhokat a bárányok választása vagy korai vágása után. A tejet ezekben a családi gazdaságokban hagyományos módon sajttá dolgozzák fel.
