Közkedveltségét talán szelíd természetének, nyugodt stílusának és persze cukiságának köszönheti. A Dél-Amerikában őshonos kapibarák az emberek lelkére hatva hódítják meg a világot, még ha képletesen is. Kevesen tudják, hogy kisebb termetű rokonaik, a nutriák – más néven hódpatkányok – bár lassabban, de a valóságban folyamatosan terjeszkednek szülőhazájukon kívül.

A nutria eredetileg Dél-Amerika szubtrópusi és mérsékelt égövi területeiről származik. A Baktérítőtől délre mindenhol megtalálható, az Atlantitól a Csendes-óceánig. Tavak, csendes sodrású folyók lakója, a partfalba ássa méteres mélységű, 40-60 centiméter széles fészkét.

Bársonyos bunda, fehéres körszakáll

A nagytestű rágcsálók közé tartozik. Tömege 5-7 kilogramm, de az idősebb példányok a 8-9 kilogrammot is elérhetik. Testhossza 40-60 centiméter, amihez még 30-45 centimétert hozzáad a farka. Utóbbi nem lapos, mint a hódé, hanem hengeres, pikkelyekkel és vastag, sörteszerű szőrszálakkal borított. Elülső, jellegzetesen kiemelkedő metszőfogai viszont a hódéhoz hasonlóan narancssárga színűek, orra és szája környékén pedig fehéres „körszakáll” ad számára karakteres megjelenést. Tömött, feketés vagy gesztenyebarna bundája bársonyos tapintású, a sűrűn álló aljszőrök miatt gyakorlatilag vízhatlan. Hátsó pár lábán az ujjak hosszúak, köztük úszóhártya feszül, míg mellső pár lábukon ilyen nem figyelhető meg, inkább a táplálék megragadására szolgálnak.

A nutria főként vízinövényekkel táplálkozik, különféle hínárnövényeket, a nád zsenge hajtásait fogyasztja, de gyakran kilátogat a partközeli mezőgazdasági területekre is, és megdézsmálja a haszonnövényeket.

Mint a rágcsálók általában, a nutria is elég szapora állat. Bár vemhessége meghaladja a négy hónapot, a nőstény minden alkalommal 2-9 utódot hoz a világra. Kevésbé zord telek esetén – ami manapság már nem ritka – évente akár három almot is képes vetni, így ha valahol megtelepszik, az állománya gyors terjedésre képes.