Ennek ellenére a talajszonda is igazolta a kijelentést, ami a nemrég hullott csapadék ellenére meg sem mozdult. Amellett, hogy odafigyeltek a védekezésre, alighanem ennek köszönhető, hogy a peronoszpóra „cserben hagyta” a gazdaságot. A cégnél is megkezdték a szüretet, és ebből kiderült, hogy az első két fajta 15–20 százalékkal kevesebb termést ad a becsültnél. Ez előrevetíti az idei szüret realitásait. A felvásárlási árak a tavalyi szinten maradtak, vagyis a kisebb termés miatt csökken a cég árbevétele – miközben a költségeik emelkedtek.
Az idei bemutatón a Dynalira fektette a hangsúlyt a Syngenta Kft. A két hatóanyag Magyarországon 2013-ban bemutatott gyári kombinációja kiváló választás a lisztharmat, a feketerothadás és a szőlőorbánc ellen. A lisztharmattal szemben évek óta van alkalma bizonyítani a Dynalinak, és közben megjelent a feketerothadás is. Mivel a rezisztencianemesítés a lisztharmatra és a peronoszpórára koncentrált, napjainkban az ebből fakadó helyzeti előnyét használja ki a feketerothadás – de Dynali ellene is kiválóan véd.
Jövőre új készítményt hoz forgalomba a vállalat, Orondis Ultra néven. Ez szintén két hatóanyag „ütős” gyári kombinációja, az egyik új fejlesztés. Az oxathiapiprolin kifejezetten a peronoszpórafélék elpusztítására készült, így vele szembeni keresztrezisztencia még nem ismert. A másik hatóanyag a mandipropamid, ami a Pergado F készítményből lehet ismerős. Alacsony dózisban is kivételesen hatásos, esőállósága kimagasló, és hosszú hatástartama.
„A csapadékmérőm 24 óra alatt 45 milliméter esőt mutatott” – mondta el Hoffbaum Tamás, a Syngenta szakértője, ami a szőlő érésekor jelent nagy veszélyt. Ahogyan a bogyóhéj vékonyodik és emelkedik a cukortartalom, egyre kevesebb csapadék is elég ahhoz, hogy megrepedjenek a bogyók és megjelenjen a botritisz. A szürkerothadás ellen két készítménnyel is rendelkezik a Syngenta, a Switch-csel és a Chorus-szal.
Az Affirm egy szőlőmolyok ellen használható szer, a piretroid-csoportba tartozó Karate Zeonhoz hasonlóan, ami a molyok mellett a szőlőkabócának és a foltosszárnyú muslicának is hatásos ellenszere.
„Már a vegetáció első felében indokolt volt ellene felszívódó készítményekkel védekezni” – hangsúlyozta a szakember az idei lisztharmatveszélyt, mondván, az ebben az évjáratban jellemző fertőzési nyomás esetén a szakmai jártasság nem elég, mindenképpen védekezni kell. A Syngenta a triazolcsoportba tartozó Topas-t ajánlja erre a helyzetre, a fürtmegnyúlás-virágzás-kis bogyó állapotban pedig a Dynalit. Ilyenkor nem azért kell permetezni a szőlőt, mert beteg, hanem azért, hogy ne legyen beteg.
Áttelelő oospóra formája ugyancsak nagy gondot okozhat a szőlőkben, és ott van még a szállított fertőzés is. A szállított fertőzés jellemzően a tőlünk délnyugatra fekvő országokból érkezik a csapadékkal.
Megkezdődtek a zárópermetezések, amikben a kontakt rézkészítmények kapnak főszerepet. A Kwizda felhasználóbarát szere nagy réztartalmú, könnyen felszívódó, folyékony CopperField. A vállalat zárópermetezésre is ajánlja a szintén kéntartalmú Cosavet DF Edge-et.
Újdonságnak számít a bogyó védelmére kifejlesztett kálium-szilikátot tartalmazó Prosilicon, ami vastagítja a szőlő héját, megelőzve a bogyórepedést. Biotermesztésben is kiválóan alkalmazható, nincs élelmezésügyi várakozási ideje. A bogyót körbevéve védi a sok csapadék hatására kialakuló turgornyomástól. Elsősorban vékony héjú fajtákhoz ajánlott használni, mint amilyen a Kadarka és a Syrah.
Megelőző védelmet ad. Két-három alkalommal hektáronként 1,5–2 litert javasolnak kijuttatni belőle, azaz 1 százalékos koncentrációban kell alkalmazni. Enyhén lúgos kémhatású, így már önmagában is gyéríti a gombabetegségeket.
A szakember szerint növényvédelmi szempontból 2019 nehezebb volt, mint az idei év. Szerinte Szekszárd és Villány átlagos évet zár 2020-ban, Tokaj viszont sokat ázott. A pannon borrégióban már tavaly sok gondot okozott a feketerothadás, és idén is jött a betegség, még ha a megszokottnál valamivel később is. Problémát okoz, hogy a peronoszpórára és lisztharmatra rezisztens fajták a feketerothadásra mintha még érzékenyebbek lennének. Ezen a téren a Pinot regina fajtára építette kísérleteit a Kwizda.
Magyarországon biotermesztésben is alkalmazható feketerothadás elleni szernek nincs engedélye. Az ökoültetvényekben akarva-akaratlanul felszaporodik a kórokozó, így fertőzési forrássá válnak. Ráadásul mivel a megtermelődött feketerothadás-innokulomok 2–3 évig is fertőzőképesek maradnak, néhány éven belül országos szintűvé válik a probléma. A következő évek növényvédelmi technológiáját ez a kórokozó határozza meg.
A Bayer Hungária Kft. alapvető készítményekkel rendelkezik szőlőben. A vállalat listáján két termék is van a Luna szercsaládból, és most megérkezett egy új fejlesztés, a szívókártevők elleni Sivanto, amit az aranyszínű sárgaság betegség terjesztője, az amerikai szőlőkabóca elleni küzdelem élharcosának szánnak. Előnye, hogy virágzó kultúrában is lehet alkalmazni.
„A méhek a szőlőben ugyan nem tényezők, de az ott virágzó gyomokra rászállnak” – mutatott rá erre a szempontra Lovász Csaba, a Bayer Hungária Kft. szaktanácsadója. Mint elmondta, egyetlen kikötés van az alkalmazásával kapcsolatban, az, hogy triazolokkal együtt nem szabad használni, mert azok felerősítik a hatását, és együttesen már veszélyesek lehetnek a méhekre.
A szakember minden évben felhívja rá a figyelmet arra a lassan örökérvényűvé vált igazságra, hogy vegetációja elején mindig nagyobb figyelmet igényel a szőlő. Ekkor kell minél jobban istápolni, hogy a fürtzáródás idején a lehető legellenállóbb legyen. Ezért van az is, hogy a felszívódó készítményeket a vegetáció elején juttatják ki. Lehetőség szerint kombinációkban gondolkozzanak a termelők a peronoszpóra és a lisztharmat ellen, hangsúlyozta.
A Luna és a Profiler virágzás elején vagy virágzásban alkalmazható, éppen akkor, amikor a szőlő a legérzékenyebb. Használatukkal ehetőséget adunk a növénynek a betegség megelőzésére. Később már lehet az előrejelzésekre alapozni a védekezést.
Rovarkártevők ellen még mindig ott van a korosodó Decis Mega, a molyok réme, a Sivanto pedig tavaly kapott engedélyt. Idén kicsit későn ébredt az amerikai szőlőkabóca, a vegetáció második felére „szedte össze magát”, ennek ellenére mostanra szinte minden fejlődési alakja jelen van az ültetvényekben. Mindenesetre, idén a későbbi védekezés volt indokolt ellene. Az érés időszakában jelennek meg a muslicák, de a darazsak nagyobb kárt okoznak náluk.
A szakember úgy számol, hogy a tebukonazol hatóanyag 2022-ig használható lesz, ami annak is köszönhető, hogy az európai hatóság malmai lassan őrölnek. A triazolok nagy része lassan kikerül a növényvédelemből. Egy nagyon jó hatóanyagcsoportot veszít velük a szakma, viszont ez folyamatos fejlesztésre kényszeríti a cégeket.
„Úgy néz ki, hogy ha megkapjuk az engedélyt, 2021-ben piacra kerül a Luna Max”- harangozta be a szakember a fluopiram hatóanyagra épülő készítményt, ami szerinte legalább olyan jó botritisz ellen, mint a Luna Experience.
A Falcon utolsó éve a felhasználásra 2021 lesz. Ennek a triadimenol az oka, amit az Európai Unió a forgalomból való kivonásra ítélt.
A növényvédelem eredményességén sokat javítanak az előrejelzések, és a következő 5–10 évben talán eljutunk odáig, hogy már műholdas információk alapján is meg tudjuk mondani, hogy melyik táblát mi veszélyezteti.
Vizer Bence, BASF Hungária Kft. szaktanácsadója elmondta, hogy idén egyértelműen a lisztharmat vitte a prímet a három járványveszélyes kórokozó közül, míg tavaly a peronoszpóra.
A vállalat 2020-as újdonsága a Soriale, amit a védekezési technológiájuk végébe építettek be. Két zárókezelésben találták meg a helyét, rézzel és kénnel kombinálva.
,A feketerothadásnak „köszönhetően” számtalan alföldi szőlőültetvényben semmit nem tudnak szüretelni. Ez annak a következménye, hogy sok az elhanyagolt ültetvény, és a velük szomszédos területet szinte lehetetlen megvédeni.
Mint mondta, a tápanyag-utánpótlás lényege, hogy a növény ellenálló képességét minél erősebbé tegyük, mert ez a termés mennyiségében, minőségében és betegségekkel szembeni ellenálló képességében egyaránt megmutatkozik. A Csöpp Mix 3-at a szőlő virágzása előtt, 0,3–0,5 százalékos koncentrációban kell kijuttatni.
A Csöpp Mix Boron Plusz gyors és hatékony kálium-, foszfor- és bórellátást lehetővé tevő, koncentrált szuszpenziós levéltrágya, és mikroelemeket is tartalmaz.
A szüret előtt érdemes odafigyelni a magnéziumellátásra. A Csöpp Mix Magnézium fokozza a fotoszintézist, ami elengedhetetlen a megnövekedett fürtök ellátásához.
„A ProNutiva program a hagyományos kémiai és a biológiai megoldások ötvözésével biztosítja az állomány lehető legjobb teljesítményét” – mondta el Horváthné Tóth Ildikó, a UPL Hungary Kft. területi képviselője. Ezt egyrészt a megfelelő károsító elleni védelemmel, másrészt az adott időszakban kritikusnak számító életfolyamatok segítésével, aktiválásával éri el.
Az UPL komplett technológiát kínál a szőlőtermesztőknek, kontakt és szisztemikus szerek egyaránt találhatóak benne. Fő eszközeiknek a biostimulátorokat tekintik. A Goemar BM 86 egy algaalapú termék, amiben van magnézium, nitrogén és 2 százalék bór. Ezáltal kedvezően befolyásolja mind a termés mennyiségét, mind a minőségét.
Zala megyében gyakran ébrednek ködre az ültetvények, márpedig az éjszakai lehűlés és a nem túl magas nappali hőmérséklet kombinációja kedvező a peronoszpórának. A Funguran Progress réztartalmú szert és a „bordói mixet”, a Cuproguardot ajánlják az ellene való védekezésre. Sokan használják tőlük a Colpennt is, ami 80 százalékban ként tartalmaz.